Archivum
Keszthely Triathlon május 31-én
A triatlon egy népszerű életforma, egy dinamikusan fejlődő erő-állóképességi sport, amely három egymást követő versenyszámból (sorrendben úszásból, kerékpározásból és futásból) áll. E sportág honi és külföldi résztvevői május 31-én találkoznak a Város Napjához kapcsolt Keszthely Thriatlonon, hogy gyönyörű környezetben, Európa legszebbnek titulált páratlan élményt nyújtó pályáin egynapos, középtávú versenyen összemérjék tudásukat, erejüket, elszántságukat.
Erő-állóképességi sportünnep
Király Ádám, a szervező bizottság elnöke a rendezvényt népszerűsítő sajtótájékoztatón elmondta: a nemzetközi színvonalú versenyre meghívják Európa legnagyobb triatlonos példaképeit. Az úszófolyosót a városi strand öblében jelölik ki, így a szurkolók a Sziget-fürdőről és a Bahart-móló mellől is nyomon követhetik a versenyszám indulóit. A kerékpározás teljes útzár mellett, első osztályú főutakon vezet egészen a Kis-Balaton közelségébe. Legnagyobb kuriózum pedig a Festetics-kastélyon keresztül, a felújított Fő tér érintésével kijelölt futópálya lesz.
A magas pénzdíjazású, kiemelkedő minőségű verseny –a tervek szerint- nem csupán a német, osztrák, lengyel és horvát élsportolók számára jelent majd felejthetetlen élményt. A megmérettetést megtiszteli jelenlétével Kuttor Csaba háromszoros olimpikon; az USA-ban élő Major József, az utóbbi idők legkiemelkedőbb ironmanes sportolója, a horvát Dejan Patrcevic. A nőknél is nagy küzdelem várható, hisz indul Zelinka Gabriella országos bajnokon kívül Brassay Réka és Harsányi Zsuzsanna is.
Pálinkás Róbert Keszthely alpolgármestere a város nevében és a Festetics-kastély vezetőjeként is segítő kezet nyújtott a rendezvény méltó lebonyolításához, mert arra készülnek, hogy a komoly turisztikai attrakciót jelentő verseny sok sportolót és vendéget vonz a Balaton Fővárosába.
A 750 méter úszást, 20.000 méter kerékpározást és 5.000 méter futást magában foglaló versengés nevezési és hivatalos versenyzési feltételeiről, a kiegészítő tudnivalókról a www.keszthelytriathlon.hu oldalon adnak bővebb információt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán