Archivum
Visszavárják őket
Zalaegerszegen 1358 diák fejezi be középiskolai tanulmányait idén. A végzős diákot a sok éves hagyománynak megfelelően a város felnőtt polgárai közé fogadták az Art moziban tartott ünnepségen az elmúlt pénteken.
1358 végzős diákot avatott polgárrá a város
Gyutai Csaba polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, nem csak az iskolapadot, de a gyerekkort is elhagyják a diákok. Vannak, akik a szakképzésben, míg mások a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat, és olyanok is vannak, akik dolgozni kezdenek. Mindegy mit választanak, munkát vagy továbbtanulást, a jövő rajtuk múlik, hiszen ők alkotják a jövő generációját, ők fogják építeni az országot, a várost. Az önkormányzat részéről a polgárrá avatás egy jelképes gesztus, melynek egyik fő üzenete az a remény, hogy a fiatalok Zalaegerszegen találják meg boldogulásukat. A világ ugyan nyitva áll előttük, de soha ne felejtsék el, hogy itt születtek, ide tartoznak, bármerre is viszi a sorsuk, hangsúlyozta a polgármester.
Beszédében kitért arra, hogy az országban és a megyében is csökkent a diáklétszám az elmúlt években, ennek ellenére sikerült megtartani a képzőintézményeket, és megőrizni az iskolaváros jelleget Zalaegerszegen. Az önkormányzat kiemelten foglalkozik a város ifjúságának helyzetével, ennek felelőse Balaicz Zoltán alpolgármester. Jelezte azt is, hogy a tankerülettel, az intézmények fenntartójával harmonikus kapcsolatot ápolnak.
Az ünnepségen Bakos Dóra diákpolgármester töltötte be a házigazda és műsorvezető szerepét, munkáját segítette Takács Nikolett középiskolai és Juhász Előd általános iskolai diák-alpolgármester. A fiatalok produkcióit követően közel kilencven kaptak könyvjutalmat az országos tanulmányi versenyeken, szakmai megmérettetéseken, valamint országos diákolimpiákon elért kiváló eredményeikért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért