Archivum
Megmentésre várva
A kutyák rövid láncon való tartása és éheztetése a két leggyakoribb probléma, mellyel rendszeresen találkoznak a Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat munkatársai. A mentőakciók megszervezése mellett igyekeznek gondoskodni a sokszor igen rossz állapotban lévő ebek elhelyezéséről, örökbeadásáról, és ezen a téren segítséget próbálnak nyújtani a becsületes gazdiknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudják tovább tartani kutyáikat.
Állatvédelmi járőrszolgálat az éheztetett és kikötött kutyákért
– A zalaegerszegi állatmenhelyre szinte heti rendszerességgel érkeznek bejelentések szomorú sorsú állatokról, állatkínzásról – mondja érdeklődésünkre Igaz Klaudia, az állatvédelmi járőrszolgálat munkatársa. – Minden komolyabb esetnél hivatalos eljárást indítunk az illetékes jegyzőnél vagy a rendőrségen. Sajnos több települési jegyzőnek nekünk kell felhívni a figyelmét hatáskörükre vagy az éppen aktuális törvényre, jogszabályokra. A rendőrséggel kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalataink vannak. A hozzáállásukkal nincs probléma, inkább azzal a törvényi háttérrel, miszerint ők csak akkor intézkedhetnek, ha közvetlen életveszély áll fenn. Ezt pedig megvárni őrültség, hiszen egy csont sovány kutya előbb-utóbb az éhhalál szélére kerül, s akkor már elég nehéz és költséges megmenteni az életét, arról nem is beszélve, hogy addigra már simán "megáll" az állatkínzás bűncselekménye.
– A városokban vagy a falvakban van több probléma?
– A régi falusi életben a kutyának megvolt a szerepe. Házat őrzött, nyájat terelt, vagy éppen csak hű társa volt gazdájának. Ma sajnos pont a falvakban van a legtöbb negatív példa. A kutya "funkciója" átalakul. Már csak jelző szerepe van, kvázi riasztóként, hogy jelezze, ha valaki bejött a kapun, a sokszor sajnos nagyon rövid lánc végén. Természetesen nem szeretnék általánosítani, falvakban is vannak nagyon tisztességes gazdák és városokban is az ellentettjük. Ez utóbbiakban viszont számottevően kevesebb a gond, az esetek talán csak pár százaléka.
– Milyen kihágásokkal találkoznak a leggyakrabban?
– A leggyakoribb probléma a rövid láncon tartás, gyakran kutyaház nélkül. Rendkívül súlyos vétség még az alultáplálás, ami sokszor nem is a gazda anyagi körülményeinek rovására írható. Erről a legutóbbi zalaegerszegi bírósági tárgyalásunk jut eszembe. Zalalövőn egy gazda és édesanyja végignézte, ahogy a kutya halálra éhezik a lánc végén, majd miután elpusztult, eltüntették egy dögkútban. Pechjükre ezt valaki pont látta, így a rendőrségi helyszínelésnek és a boncolásnak köszönhetően elég súlyos elmarasztaló ítélet született ellene. Az esetet súlyosbította az, hogy a család tulajdonában volt még egy éhhalál szélén álló kutya, amit új, szerető gazdához tudtunk elhelyezni. Sajnos kapunk olyan bejelentéseket is, amikor nem a gazda hanyagsága, hanem egy rosszakaró szomszéd veszélyezteti a kutya életét, például mérgezett étellel.
– A chippelés javíthat-e kutyatartás morálján?
– A chippelés miatt nagyon sokan felemelték a hangjukat, állatvédő berkekben is, mondván, na majd megint mennyi állat lesz kidobva... Valóban volt is. De ezzel a hozzáállással nem fogunk soha elérni semmit, ami hazánk állattartási morálját előbbre mozdítaná. Úgy vélem, aki kifizette a párezer forintot a chippelésért, kétszer is meggondolja, hogy "lecserélje" a kutyáját, vagy másikat is vegyen magához. A legfontosabb az lenne, hogy minden önkormányzatnál tudnának arról, X. Y-nál mennyi, milyen nemű és azonosítószámú kutyák vannak. Ha számon kérnék minden tulajdonostól a chip, az oltás meglétét, mindjárt nem lenne olyan sok kutya, illetve nem hajítanák ki olyan sokan az utcára a megunt ebeket. Éppen ezért kérjük a gazdákat, hogy ne szaporítsák felelőtlenül kutyákat, van mar elég az országban. Több százat kell elaltatni menhelyeken, gyepmesteri telepeken! Aki pedig interneten kereskedik kutyákkal, nem tenyésztőként, számla nélkül, az jogi következményekre számíthat!
A Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat immár hatodik éve működik eredményesen. A www.allatkommandozala.hu honlapon várják mindazok jelentkezését, akik erőt éreznek magukban ahhoz, hogy csatlakozzanak hozzájuk, vagy bármely módon támogatni tudnák a civil szervezet tevékenységét.
(A fotókon a megmentett kutyusok szerepelnek új gazdáikkal)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán