Archivum
Esélyegyenlőségi fesztivál
Középpontban a hátrányos helyzetűek Keszthelyen is nagyszabású rendezvénnyel hívta fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára a Veled-Érted Egyesület.
Középpontban a hátrányos helyzetűek Keszthelyen is nagyszabású rendezvénnyel hívta fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára a Veled-Érted Egyesület. A civil szervezet az EsélyNap 2011 fesztivál eseménysorozata keretében májustól egészen a nyár végéig szervez egynapos szabadtéri rendezvényeket.
Májusban Debrecen kezdődtek a programok, és egy hónappal később, június első hetében Keszthelyen, a Balaton parton várták az érdeklődőket, fogyatékkal élőket és egészségeseket, a szervezők. Cserép Nikolett, a rendezvények koordinátora elmondta, hogy céljuk az Amszterdami szerződésben meghatározott esélyegyenlőségi célcsoportok elfogadtatása, illetve a hátrányos helyzetű településeken élők felzárkóztatása.
Hozzátette: bár az utóbbi években némi pozitív elmozdulás tapasztalható az esélyegyenlőség terén, de ezzel együtt is sok még a hiányosság, így a tennivaló is. Az Európai Unió PROGRESS Közösségi Foglalkoztatási és Társadalmi Szolidaritási Programjának támogatásával megvalósuló fesztivál egyes helyszínein ezért a helyi érdekképviseletek, civil csoportok számára is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, hogy ezzel népszerűsítsék azok munkáját. E mellett lehetőséget kívánnak adni arra is, hogy a különböző társadalmi rétegei közösen szórakozhassanak, ezáltal is közelebb kerülve egymáshoz.
Az ötletgazdák célja közelebb hozni, illetve megismertetni az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósításának módjait a családokkal, valamint a különböző szervezetek, intézmények megyei és regionális szintű döntéshozóival. A rendezvények, köztük a keszthelyi is, egyfajta társadalmi tudatformáló és integráló tevékenység szerepét töltik be- tájékoztattak a szervezők. A "szakmai"részt mindenütt kulturális produkciók színesítik. A többi városhoz hasonlóan délelőtt Keszthelyen is elsősorban családi és gyerek-programok voltak, délután pedig az esélyegyenlőségi célcsoportok kaptak fellépési lehetőséget. A rendezvény este könnyűzenei koncerttel zárult.
Megrendezés dátuma: 2011 szeptember 1.
Megrendezés helyszíne: Keszthely
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján -
rovatunk hírei
Trenkwalder, Magyarország Zala könyvesbolt - ZalaegerszegA-tól - Z-igzongorahangolás Üvegezés, képkeretezés - Zalaegerszegtuti-hifiTargonca, hidraulikus emelő - Zalaegerszegötvösmester nyomdanői szabó top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone Tesztpályán