Kapitalizmus: Szeretem!

Az úttörő sokkumentarista ismét személyes hangon mutat rá egy jelenségre, mely az Egyesült Államok mellett az egész világra is hatással lehet. Sőt. Húsz évvel első filmje, a GM autógyár és vele együtt a michiganbeli Flint város leépülését...

...dokumentáló Roger és én elkészülte után az Oscar-díjas médiajelenség visszatért szülővárosába, hogy a hitelválság apropóján a komplett kapitalista rendszert küldje el a pék lapátjára. Moore a már megszokott módszerrel dolgozik: kellemetlen-naiv kérdéseket tesz fel báboknak és befolyásos játékosoknak egyaránt, vicces-leegyszerűsítő párhuzamokat von, előszeretettel csapong az érintett témák között, és természetesen csak azt láttatja, amit maga is látni akar.
 
Nem kissé aggályos ugyanis, hogy a Kapitalizmus: Szeretem! dramaturgiája szerint Obama színre lépése egyenlő az önszerveződés és a kemény munka mítoszának feltámadásával, míg a korábbi elnökök (egészen 1980-ig visszamenőleg) csupán a Wall Street szóvivői voltak, arról azonban kevés szó esik, hogy az amerikai csapatok ma is a Közel-Keleten lövöldöznek kedvükre. Sebaj, a 100 közgazdasági közhely és összeesküvés-elmélet, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz kötet olvasói saját igazukra és számos pikáns felvetésre találnak majd Michael Moore filmjében, melynek legalább annyi hibája van, amennyi erénye, és az is elvesz egy keveset erejéből, hogy Borat és Brüno színre lépése óta Amerikáról nehéz igazán meglepő dolgot állítani.
 
A legbátrabb amerikai ismét bebizonyítja, hogy igazán szórakoztató és megható dokumentumfilmet csak úgy lehet készíteni, ha az ember feladja a műfaj néhány legfontosabb alapszabályát.