Embermesék a színházban

A találkozás napján

Csaknem két órán keresztül hallgatta feszült figyelemmel a közönség a Balaton Színházban a szerzőt, miután Csengei Ágota köszöntötte a vendégeket és „felnőtt embermeséknek” nevezte az író-újságíró műveit. Schäffer Erzsébet mi másról is tarthatott volna előadást a találkozás napján, mint arról, hogy mennyire sok helyen, sokféle emberrel találkozhatunk éltünk során.

Mint mondta, nem kell messzire menni: „Az is találkozás, ha családon belül találkozol azzal, akit, azt hiszed, jól ismersz, pedig egyáltalán nem biztos, hogy mindent tudsz a másikról. Mindig tudunk egymásnak meglepetést szerezni”. Ennek kapcsán elmondott egy történetet az édesanyjáról, akit három éven keresztül ápolt, és aki idén márciusban halt meg.

Sokáig úgy érezte, kicsit formális a kapcsolatuk, mindketten megteszik, ami egy jó anyától és a lányától elvárható, de semmi több. Aztán ahogy súlyosbodott édesanyja betegsége, és egyre nehezebb lett az ápolás, úgy kerültek egymáshoz egyre közelebb, úgy lettek egymással egyre türelmesebbek.

Mindketten változtak. Ez alatt az idő alatt jött rá arra is, hogy bár anyja korábban soha nem mutatta, mégis mennyire igényli a simogatást, az ölelést. Egy másik történetben elmesélte, hogy amikor anyósa rákos beteg volt, és a kórházban épp mellette volt az egész család, köztük a lánya, és annak egyhetes kisfia, az apróság bekapta nagymamája ujját.

Az asszony arcán rég nem látott boldogság lett úrrá, ő viszont azért aggódott, nehogy a gyermek elkapjon valami bacilust. Amikor azonban lányára nézett, azt látta, hogy ő egyáltalán nem esett kétségbe. „Abban a pillanatban elszégyelltem magam, és arra gondoltam, a lányom mennyivel jobb ember nálam. Amikor ezt elmondtam a most már 6 éves unokámnak, a magát mindig tartani tudó lányom is hallotta, és legnagyobb meglepetésemre el kezdett sírni. Ez volt életem egyik legboldogabb pillanata.”

Sok minden mellett szó esett még a zene, az ének és a tánc fontosságáról, arról, hogy régen nem volt szükség pszichológusra, mert az embereknek még volt idejük mindezekre, és nem volt TV, rádió, internet. Egymásra voltak utalva, sokkal többet beszélgettek, mint manapság. Az előadást követően a nézők sorban álltak, hogy megköszönjék az estét, és néhány szót váltsanak az írónővel, aki a közönség soraiból többeket ismerősként üdvözölt Keszthelyen.