Archivum
Díjazták a villasort
A Balaton-parton a Fonyód-bélatelepi villasor nyerte az idén az Örökségünk – Somogyország kitüntető címet. Hidvégi József a napokban a kaposvári megyeházán vehette át az elismerést.
Az idei díjat elnyert villasorról Hidvégi József polgármester büszkén írta a cím elnyerésére írt pályázatban, hogy „a Balaton partján egyedül a fonyódi hegyekről látható teljes hosszában, Keszthelytől Keneséig a tó, s annak partvidéke. Évtizedekkel ezelőtt is csodájára jártak már. Szakértők szerint a fonyódi Várhegy oldalában húzódó fonyód-bélatelepi századfordulós villasor megépülése a dél-balatoni fürdőkultúra első állomásainak egyike. Emellett fontos építészeti emlék is.
A villasoron elsősorban előkelő, jómódú családok építettek nyaralót. Itt töltötte a nyarakat többek között Huszka Jenő zeneszerző és Törley pezsgőgyáros, a villasorra érkező vendégek között pedig gróf Bethlen István is gyakorta jelen volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Városi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításLezárások az Aranyoslapi forrás mellettTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával