Archivum
Vértes Árpád újra indul
A helyi választópolgároknak október harmadikán nyílik lehetősége Hévíz új polgármesterének és képviselő-testületének megválasztására. Az önkormányzati választásokon újból elinduló Vértes Árpád Hévíz jelenlegi polgármestere a címben szereplő mottót választotta, mert úgy érzi: szeretett városa sikeres, eredményes ciklust tudhat maga mögött.
„Együtt Hévízért, összefogva egymásért”
Az összefogásra, a békés alkotómunkára, a közösségvállalás erősítésére, egymás megbecsülésére, a közösség javát szem előtt tartó tenni akarásra a jövőben is szükség van, mert ezek a biztosítékai a további fejlődésnek. A 13 és félezer lakosával büszkélkedő kistérség a természeti és épített örökségének, valamint a különböző kulturális értékeinknek köszönhetően rendkívül színes és gazdag. A társulás létrehozása is igazolta, hogy a közösségben tevékeny erő rejlik és mind Hévíz, mind a térség jól profitál az előnyökből. A kitűzött célokat, félbe maradt beruházásokat is csak közös erővel sikerülhet véghezvinni.

Vértes Árpád éppen fél évszázada meghatározó személyisége Hévíz közéletének. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa, a Cambridge-i Egyetemen a XX. század kiválóságai közé választott városvezető 1994-től polgármesterként irányítja Hévíz életét. A 2003-ben az „Év polgármestereként” kitüntetett városvezető programját támogatva, vele együtt indul képviselő-jelöltként: dr. Moll Károly főorvos, aki 1990-től önkormányzati képviselő és alpolgármester Hévízen.
Naszádos Antal agrármérnök, vállalatgazdálkodási szakmérnök, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, aki 1994-től önkormányzati képviselő, 2006-tól alpolgármester. Szarka László iskolaigazgató, opera- és hangversenyénekes 1998-tól önkormányzati képviselő, több cikluson keresztül volt elnöke a kultúrával, oktatással, egészségügyi és szociális ügyekkel foglalkozó bizottságnak.
Czövek Imre, a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője húsz éve önkormányzati képviselő, aki a pénzügyi bizottság elnökeként is érdemeket szerzett. Lendvai Éva 2002-2006 között volt önkormányzati képviselő. Az idősek támogatójaként, a hátrányos helyzetűek segítőjeként is nevet szerzett házibeteg ápolónő sokszor tett tanúbizonyságot nagyfokú szociális érzékenységéről.
A Hévízi-gyógytó az emberiség közös kincse, hazánk egyik legnagyobb természeti értéke. A gyógytavat kezelő gazdasági társaságban hat évvel ezelőtt a város 26 százalékos tulajdonrészt szerzett. Hogy semmiféle döntés ne születhessék a hévíziek érdeke ellenére – Vértes Árpád és a vele induló képviselők egyik legfontosabb célkitűzése – el kell érni az 51 százalékos részesedést, mert „Miénk a tó, mi tudunk rá vigyázni a legjobban!”
A sikerek mögött – Vértes Árpád szerint – mindig ott volt a lakosság. A helyiek összefogásával őrizte meg rangját, elismertségét Hévíz, a fürdővárosok sokszor kíméletlen versenyében. A város, amelyik folyamatosan növelte nemzetközi elismertségét, egyúttal a béke, nyugalom szigete is maradt, ahova jó szívvel érkezhetnek a gyógyturisták. Az itt pihenők elégedettek a virágos városképpel, a közbiztonsággal, a lakosság vendégszeretetével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett