Archivum
Többször bravúr közelében
Az alapszakasz több mint a negyedén jutott túl a női kosárlabda-bajnokság. A ZTE NKK élvonalbeli együttese eddig a várakozásnak megfelelően teljesít. A lányok 5 győzelemmel, 4 vereséggel a 6. helyen állnak a tabellán.
Eddig az elképzelések szerint a ZTE NKK
– Az elképzeléseim szerint halad a csapat a bajnokságban – hangoztatta Gáll Tamás, a ZTE vezetőedzője. – Azokat a mérkőzéseket nyertük, amelyeken papíron mi voltunk az esélyesek. A Ferencváros ellen a fővárosban győzelmet terveztem, de sokat hibáztunk, így elmaradt a bravúr.
A Szolnok elleni idegenbeli siker viszont a végelszámolásnál mindenképpen sokat érhet. A nagy csapatok közül a Sopron és a Győr képzeletbeli bajszát megrángattuk, de a győzelem nem sikerült. Az utóbbi csapat ellen a játékvezetők is tettek azért, hogy elmaradjon a sikerünk. Bizakodom, hogy ha még jobban összeérik a társaság, akkor az igazi bravúr sem marad el.
– A külső szemlélő számára úgy tűnik, mint ha a ZTE-vel hasonló erősségű csapatok ellen görcsölnének a lányok...
– A kötelezőt hozni mindig a legnehezebb a sportban. Ez okoz problémát. Nem látok görcsösséget a csapat játékában. Azt is tudni kell, hogy 4–5 mérkőzésenként hullámzik a formánk. A bajnokság előtt a Göcsej Kupán jól ment a játék, aztán jött egy kis hullámvölgy, majd az ellenkezője. A Szekszárd elleni győzelem azért sikerült ilyen nehézkesre, mert azon a héten már az volt a 3. tétmérkőzésünk. Tudomásul kell venni, hogy szűk kerettel dolgozom, és bizony a sorozatmérkőzéseknél előjönnek a problémák.
– Már ismert a mezőny erőssége, ennek fényében nem emeli a vezetés bajnokságban elért helyezés mértékét?
– Nem, továbbra is az 5–8. hely valamelyikére várjuk a csapatot az alapszakasz végén. A már említett szűk játékoskeret mellett becsaphat egy sérüléshullám, és már nagy bajba kerülhetünk. Természetesen, mint az előző bajnokságban az ideiből is a legtöbbet akarjuk kihozni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával