Archivum
"Sikerült” két pontot elajándékozni
ZTE FC - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2 (2-2)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Zalaegerszeg, 1740 néző. Jv.: Berger. Gólszerzők: Vittman ( 19., 27. p.), illetve Demjén (37. p.), Müller (44. p.). Piros lap: Sluka (79. p.), Kocsis (82. p.).
ZTE: Vlaszák - Preklet, Kovács G., Bogunovics, Hajdu - Sluka, Grbics (Simonfalvi 86. p.), Holdampf, Frizoni (Tóth L. 60.p.) - Babati, Vittman (Kocsis 67. p.). Vezetőedző: Lendvai Miklós.
Az első negyedórában egy nagy vendéghelyzet után a ZTE játszott mezőnyfölényben, eredmény nélkül. A folytatásban Vittman percei következtek, az elsőnél remekül érkezett egy beadásra, aztán harcossága eredményezett gólt. A ZTE rúgott egy kapufát is. A félidő hajrájában két pontrúgás után kétszer is elaludt a hazai védelem, máris oda lett az előny. Szünet után tovább esett az addig sem magas színvonal. A vendégek visszaálltak, kontrára specializálták magukat, kevés sikerrel. A ZTE tanácstalanul adogatott a betömörülő védelem ellen. A hajrában két felesleges szabálytalanság után kettős emberhátrányba kerültek a hazaiak, de ha nehezen is, megmentették az egy pontot.
Erősen közepes színvonalú mérkőzésen, egy megnyert mérkőzést hozott döntetlenre a ZTE, majd a fegyelmezetlenségek miatt az egy pontért is meg kellett küzdenie.
Értékelés:
Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, nem tettük. A negatívumok mellett öröm volt számomra Vittman, és Simonfalvi visszatérése. A piros lapokról a video megnézése után lenne véleményem.
Pajkos János, a Balmazújváros vezetőedzője: - Fordulatokban gazdag mérkőzésen a ZTE jól használta ki védelmünk hibáit, de kettő null után is talpra álltunk. Sőt a hajrában illett volna kihasználnunk kettős emberelőnyünket.
Vlaszák Géza, a ZTE kapusa: - Kétgólos vezetésünk után csúnyán elrontottuk a mérkőzést. Végül az 1 pontnak is örülnünk kellett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje