Archivum
Népszerű a tájfutás Egerszegen
Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2010-es esztendőben sem adták lejjebb a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Klub versenyzői.
A legjobb évük lehet az idei
– Nem szeretném elkiabálni, de elképzelhető, hogy fennállásunk legsikeresebb idényét zárjuk – vélekedett Fehér Ferenc, a ZTC edzője, aki a szakmai munka ellátása mellett a szenior korosztályban rendszeresen versenyez. – Tizenhárom bajnoki éremnél tartunk a különböző korosztályokban, a pontszerzőink száma is meghaladja a 31-et. Az egyesületnél rendszeresen mintegy 75-en versenyeznek, klubunk taglétszáma 103. Akadnak, akik munkahelyi elfoglaltság és egyéb okok miatt nem versenyeznek, csak edzenek. A számok alapján elmondható, hogy népszerű a sportágunk Zalaegerszegen. Az őszi csapadékos időjárás ellenére sokan látogatják a foglalkozásainkat, úgyhogy nem küzdünk létszámgondokkal.
– Kik szállítják az eredményeket?
– A válogatottságtól visszavonult Novai Éva a hölgyeknél, de nagyon sokat fejlődött a 14 éveseknél Simon Alexandra, akire felfigyelt az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya is. Jól teljesített 14 éves fiúcsapatunk is, de nem szabad megfeledkezni a klubnál sportoló szenior női és férficsapatról sem, akik szintén már több érmet gyűjtöttek az év során.
– Már említette, hogy Novai Éva visszavonult a válogatottságtól.... Ő a ZTC húzóembere volt, ki foglalhatja el a helyét?
– Amikor Éva hozzánk került, akkor sem mi hívtuk, hanem munkája kapcsán került Zalába. Megkereste klubunkat, hogy szívesen sportolna nálunk. Természetesen örültünk érkezésének. Kétségtelenül jó példakép a fiatalok számára. Most úgy döntött, hogy lemondja a válogatottságot. Tudomásul vettük, hogy a jövőben csak a ZTC-nél sportol. Megértjük, hogy a család és a munka kerül nála előtérbe. Nem tervezzük pótlását, mivel anyagi lehetőségeink nem engedik meg, hogy válogatott szintű sportolót igazoljunk. Bízunk saját utánpótlásunkban. Reméljük, kinevelődik majd egy hasonló képességű versenyző.
– A sikeres szerepléshez, milyenek az anyagi feltételek?
– Elég mostohák. Az önkormányzat támogatása mára már igen csekély mértékű. Pályázatok útján, szponzori pénzekből, tagdíjakból működünk, szoros a költségvetésünk. Csak a legfontosabb versenyekre utazunk el, elsősorban az országos bajnokságokra. Egyéb versenyeken csak itt Zalában és a szűkebb régióban indulunk. Az anyagiak mellett továbbra is fontosnak tartjuk a tájfutás népszerűsítését. Ennek szellemében Egerszegen több ilyen versenyt rendeztünk, az iskolákban is népszerűsítjük a sportágat. Úgy vesszük észre, érdekli a gyerekeket a tájfutás.
– Milyen versenyek várnak még ez évben a ZTC sportolóira?
– A normál távú egyéni és a csapatbajnokság. Mindkét versenyen jó esélyekkel állunk rajthoz. Remélem, sikerül pár érmet és pontszerző helyet begyűjteni, akkor fennállásunk valóban legjobb évét zárhatjuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is