Archivum
Megszenvedtek a győzelemért
Zalakerámia ZTE KK - Nyíregyházi KK 91-81 (14-18, 24-21, 26-20, 27-22)
NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, középszakasz. Zalaegerszeg, 1300 néző. Jv.: Pálla, Makovsky, Söjtöri.
ZTE: Boston (16/3), Kámán (5/3), Gáspár (16/12), Plumb (16/9), Lekli (14). Csere: Koma (8), Kertész (3), Kovács Á. (13/6), Velkey. Vezetőedző: Raúl Jiménez.
Nyíregyháza: Walker (23/3), Doyne (11/3), Mohácsi (4), Polyák (5/3), Poscsics (16). Csere: Cseh (4), Molnár M. (3/3), Hall (14), Jakab. Vezetőedző: Sitku Ernő.
A mérkőzés előtt derült ki, hogy Safford betegség miatt nem léphet pályára. A ZTE egyébként sem bő kerete az ő kiesésével tovább csökkent. A hazaiak a mérkőzés elején nehezen tudták megemészteni egyik legjobb játékosuk a hiányát. A folytatásban ugyan felzárkóztak, de a negyed közepétől ismét a vendégcsapat irányított. A következő 10 percben már 8 ponttal is vezettek a nyírségiek. (13. p.: 14-22). Innen kapaszkodott vissza a ZTE a mérkőzésbe. A harmadik negyed elején a házigazdák léptek meg ellenfelüktől (23.p.: 48-41). Pár eladott labda után, ismét ott volt a sarkukban a Nyíregyháza. A vendégek hasonló stílusban játszottak, mint ellenfelük, ami nem ízlett a hazaiaknak. Gáspár három 3 pontosa után 61-54-et mutatott az eredményjelző, de a vendégek ismét felzárkóztak, és átvették a vezetést (35. p.: 66-70). A ZTE viszont ezután remek öt percet produkálva a maga javára döntötte el a találkozó kimenetelét.
Fontos mérkőzést nyert meg a hazai csapat, egy jól küzdő Nyíregyháza ellen.
Értékelés:
Raúl Jiménez, a ZTE vezetőedzője: - Csapatsiker a győzelmünk. Ismét nagyot küzdöttünk, nem játszottunk ugyan szépen, de egy jó ellenfelet vertünk meg.
Sitku Ernő, a Nyíregyháza vezetőedzője: - Nyerhettünk volna, csak magunkat okolhatjuk az elmaradt sikerért. Hibáinkat jól használta ki a ZTE. Rossz ritmusban is támadtunk.
Koma Dániel, a ZTE játékosa: - Nehezen dolgoztuk fel Safford hiányát. de igazi csapatként játszottunk, és jó védekezésünk hozta meg számunkra a sikert.
Gáspár Dávid, a ZTE játékosa: - Meg voltunk illetődve, pedig rengetegszer átbeszéltük, mit kell játszanunk. Nem tudtuk kihasználni a letámadásból adódó előnyöket, így nehezen győztünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje