Archivum
Közel álltak a bravúrhoz
Puskás Akadémia - ZTE FC 1-1 (0-1). NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Felcsút, 300 néző. Jv.: Farkas Á. Gólszerzők: Szakály (72. p.), illetve Pavicsevics (31. p.).
ZTE: Jahics - Kocsárdi, Budovinszky, Bogunovics, Nagy Z. - Simonfalvi, Grbics (Máté 68. p.), Nánási (Szegleti 81. p.), Frizoni, - Seye (Sluka 63. p.), Pavicsevics. Vezetőedző: Simon Antal.
Jól kezdte a mérkőzést az egerszegiek, az első 20 percben egyértelműen az éllovas fölé kerekedtek. Két nagy helyzetet is azonban elhibáztak. A folytatásban is a ZTE irányított, nem hagyta kibontakozni a Puskás Akadémiát. Az első félóra végén megérdemelten szerezte meg a vezetést. A hazaiak igazából először egy kapufával a félidő hajrájában veszélyeztettek.
Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a hazai együttes, de a ZTE tartotta a lépést, és a kontrái is a veszélyesek voltak. A hazai csapat fölénye a félidő közepén ért végül góllá. Utána még jobban beszorult a ZTE, de az egy pontot végül sikerült megszereznie.
A mérkőzés összképe alapján a ZTE két pontot hagyott Felcsúton. Jobb helyzetkihasználással biztosan nyerhetett volna.
Értékelés:
Simon Antal, a ZTE vezetőedzője: - Jó mérkőzést játszottunk egy jó ellenfél ellen. Megvoltak a helyzeteink a győzelemhez, sajnos kimaradtak.
Dézsi Attila, a ZTE ügyvezetője: - Kicsit csalódott vagyok, jól játszó csapatunk a helyzetek alapján megérdemelte volna a 3 pontot.
Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője: - Két ellentétes félidőt láthattak a nézők, 1-0-ás vezetésünknél egy jogos 11-est nem kaptunk meg. A helyzetek és a játékunk alapján két pontot hagytunk Felcsúton.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése