Archivum
Kezd beérni a munka
Már évek óta új utakon jár a Forest–ZTE Tenisz Klub. Az egykor az élsportot keményen felvállaló egyesületnél mára az utánpótlás-nevelés került egyértelműen előtérbe. Egykor pedig az egerszegiek játékosa volt a teniszraglistán előkelő helyen álló Czink Melinda is. Az évek során viszont folyamatosan csökkent a klub anyagi forrása, s le kellett mondaniuk a élsportról.
Négy éve új útra léptek
– Szeptember 1-jén múlt négy éve, hogy új útra léptünk, és az utánpótlás-nevelés felé fordultunk – hangoztatta dr. Sárváry Péter, a ZTE TK elnöke. – Igaz, szép sikereket ért el női csapatunk a Szuper Ligában, de anyagilag nem bírtuk tovább. Csökkent az önkormányzati támogatás, a szponzorok is kevesebbet tudtak a sportra áldozni. Nem akartuk, hogy a tenisz megszűnjön Egerszegen. Adott volt a megoldás, az utánpótlás-nevelés. Az alapoktól, az óvodástenisztől az utánpótlás felső határáig széles bázist alakítottunk ki. Türelmesek voltunk az évek során. Megérte. Az idei évben már jelentkeznek a szakszerű utánpótlás-nevelő munka eredményei.
– Melyek ezek?
– A diákolimpia országos döntőjében versenyzőink iskoláik színeiben szerepeltek. Egy első és egy második helyet szereztek csapatban. Az országos vidékbajnokságon 50 egyesület versenyében az összetett pontversenyben a 3. helyen zártunk. A fiú 12 éves csapatunk első, a lányok 14 éves gárdája második lett. Egyéniben a fiúknál a 12 éveseknél Füle Mátyás aranyérmet szerzett, párosban ezüstmedál került a nyakába. A lányoknál, a 18 éveseknél Boronyák Bettina egyéniben és párosban egyaránt a második helyen zárt. A lányoknál, a 14 éveseknél Bárdos Zsófi harmadik lett, párosban az oldalán Kovács Barbarával a harmadik helyen végzett. Párosban bronzérmes lett a Bárdos Borbála–Harangozó Helga duó.
Az országos serdülőbajnokságon szintén jól szerepeltünk A lányoknál a 14 éves csapat ezüstérmes lett. A már említett Bárdos Zs.–Kovács B. páros a harmadik helyen zárt. A 12 éves fiúcsapatunk 4. lett. Egyénben Füle Mátyás bronz-, párosban ezüstérmet szerzett. Fiataljaink eredményei azért is értékesek, mivel a magyar tenisz utánpótlásvonalon ott van Európa élvonalában. Az más kérdés, hogy utána miért torpannak meg a tehetségeink. Erre nem nekünk – egy neveléssel foglalkozó egyesületnek – kell megadni a magyarázatot. Ilyen remek eredményeket utoljára akkor értünk el, amikor hajdanán a Németh testvérek játszottak Egerszegen.
– A felnőttcsapat-bajnokságban is már letették névjegyüket a fiatalok?
– A 16–18 éves fiúk és a lányok 13–16 éves csapata az OB II-ben szerepel a felnőttek között. A tavaszi jó szerepést követően mindkét együttes a felső ágon folytathatja az ősszel, és a bajnoki címért játszhatnak.
– Már említette az anyagiakat. Az egyre nehezedő gazdasági helyzetben miként sikerül előteremteni a működéshez szükséges forintokat?
– Az önkormányzati támogatás évről évre csökken. A szponzorok is kevesebbet adnak. Bizony, köszönettel tartozunk a szülőknek, akik az utóbbi időben mélyebben nyúlnak a pénztárcájukba. Bevételi forrást jelent még a tenisztanfolyamokból befolyt pénz. Itt mintegy 150 gyerekkel foglakoznak edzőink, akik nem akarnak élsportolók lenni. Az egészségmegőrzés egyik formájaként a teniszt választották. Szintén mintegy 150 főre tehető az amatőr klub tagjaink száma, akik a kikapcsolódás mellett a megyei amatőrbajnokságban is szerepelnek. Elmondhatom, hogy tevékeny élet folyik a ZTE-nél. Remélem, még hosszú ideig tudjuk biztosítani a teniszbarátoknak, hogy kedvükre űzhessék kedvenc sportjukat Egerszegen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban