Archivum
Szlovén-magyar értékmentés
A Szlovénia - Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program hat éves projekt, mely számos örökségvédelmet célzó megmozdulást takar. Ezek sorába tartozik a napokban bemutatott két kiadvány megjelenítése. Egyikük gasztronómiai kalauzként szolgál, a másik a fehér foltnak számító szocialista rendszer népi építkezését tárja fel az érintett Zala és Vas megye, valamint Muravidéken. Az értékmentő kiadványok és a projekt bemutatását Rigó Csaba kormánymegbízott kezdte. Elmondta, a június végén zárult "Múltunk közös értékei" program 85 százalékban (96,5 millió forint) az Európai Unió által támogatott.
Múltunk közös értékei
Az értékmentést a Muravidéki magyar önkormányzat, Vas Megyei Önkormányzat (vezető partner), Zala Megyei Intézményfenntartó Központ és a Zala Megyei Múzeumok Igazgatása együttműködésével valósították meg. (Többek között műhely és kutató munkák, képzések, adatbázisok létrehozásával). Cél volt a mikrotérségen belüli szorosabb kapcsolatok kialakítása, a kulturális egység megőrzése, az itteni termékek, turisztikai vonzerőként való megjelenítése.
Halász Gabriella az intézményfenntartó központ vezetője megjegyezte, a térségben a fenti kapcsolatápolásnak és ehhez kapcsolódó rendezvényeknek már hagyományai vannak, erre építették a szélesebb körű ismertséget adható kiadvány megjelenítést.
Ezután a kiadók, a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ és a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársai részletesen bemutatták a két kiadványt.
A gasztronómiai kalauzban 31 étel (borajánlóval) leírása található. Csengei Ágota, a művelődési ház igazgatója elmondta, inkább a szlovének őrzik gasztronómia területén a hagyományokat, hiszen náluk mindennapos például a hajdinakása vagy a kukorica darából készült ételek fogyasztása. Egyébként a számos kiemelkedő kulturális programot lebonyolító keszthelyi intézmény munkatársainak új területet jelentett a gasztronómia feltérképezése, ez eddig kevésbé volt hangsúlyos a kultúrkörön belül. De az új feladat, számos új kapcsolatot is hozott, melynek remélik sok hozadéka lesz.
A falusi életmód változásainak a lakásépítésen és lakáshasználatban való megnyilvánulásait taglalja a "Kódisállástól a kockaházig és tovább..." című kiadvány, melyet Marx Mária néprajzos muzeológus ismertetett. Elmondta, akár a szakembereknek is érdekességekkel szolgálhat a kiadvány, hiszen a szocializmus népi építkezése a kevésbé vizsgált területek közé tartozik, az ezzel kapcsolatos kutatómunkához nyújthat segítséget, ez jelenti a legnagyobb értékét.
A projektzáró sajtótájékoztatón ételkóstolóra is sor került.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése