Archivum
Szilvaaszalás a Göcsej szüreti fesztiválon
Egy mázsa nyers, jó minőségű szilvából 20-22 kilogramm aszalt szilva állítható elő. A munka nem egyszerű, hiszen minden egyes szilvát kétszer kell megfogni, amikor megmossák, és amikor 24 óra sütés után leveszik a cserényről az aszalványt. A szilvaaszalás hagyományaival is megismerkedhettek a látogatók a Becsvölgyén rendezett VIII. Göcsej szüreti fesztiválon, ami egy magyar–horvát projekt első "örökségeseménye" is volt egyben.
Őrállók öröksége, helyi hagyományok megőrzése Becsvölgyén
Magai Ágota polgármester köszöntőjében elmondta, 1995 óta tartják meg a szüreti rendezvényt, ami a helyi termelők bemutatkozását is szolgálja. A fesztivál az Őrállók öröksége című magyar–horvát projekthez is kapcsolódik, melynek célja a hagyományok, az örökségek megőrzése és átörökítése turisztikai attrakcióként való bemutatásukkal a résztvevő településeken. A program a Zalai Falvakért Egyesület főpartnerségével, Csesztreg Község Önkormányzatával, a Skanzen Értékvédő, Hagyományőrző és Turisztikai Közhasznú Egyesülettel, valamint Podturen és Domasinec horvátországi települések együttműködésével jön létre.
A polgármester továbbá elmondta, Becsvölgyén az aszalást és a kenyérsütést örökségként tartják számon. Jövőre megépítenek egy hagyományos göcseji közösségi aszalót, és lehetővé teszik a helyi közösség, ideérkező csoportok és turisták számára, hogy saját maguk is kipróbálhassák az aszalást. Ez az "Aszalók útja" nevet fogja kapni. A projektben továbbá helyreállítják a régi malmot, ahol az érdeklődők a malom történetét, a búza megőrlésének régi technikáit ismerhetik meg kiállítás formájában.
A megnyitón Josip Lepen, Podturen polgármestere, Dragutin Lisjak, Domasinec polgármestere megköszönte a szívélyes vendéglátást.
Szeder-Kummer Mária, a Zalai Falvakért Egyesület titkára érdeklődésünkre elmondta, a projekt koordinálása mellett a kialakítandó turisztikai attrakciók marketingjén is dolgoznak, és segítenek azok piacra vitelében. Ehhez a legmodernebb eszközöket használja fel, mint például a QR-kódos táblákat, amivel megjeleníthetők az egyes kínálati elemek az okostelefonokon. Ezekről filmeket és kiadványokat is készítenek, valamint információs játékokat hirdetnek meg, ami nemcsak a turisták, hanem az érintett települések lakói számára is érdekes lehet. Az egyesület újból kiadja Gönczi Ferenc Muraköz és népe című kötetét, melyből már csak egy-két példány lelhető fel könyvtárakban.
A szüreti fesztiválon a horvát látogatók nagy érdeklődéssel tekintették meg a Vincze-portán a szilvaaszalás generációkat átívelő technikáját. A vásárban a helyi és térségi kézművesek és termelők termékei közül is válogathattak az érdeklődők. Borverseny, szüreti felvonulás, töklámpások bemutatója színesítette a rendezvényt, melyen a horvát partnerek kulturális csoportjai is bemutatkoztak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán