Szerelem, vagy társfüggés?

Hol a határ?

Az ok gyermekkori trauma (gyakran alkoholista szülő), mely során mélyen bevésődik, a "ne szólj", " ne érezz" magatartás, mely saját célok és vágyak nélküli, nemet mondani képtelen, folyamatosan megmentő szerepben lévő, önmaga igényeit elnyomó felnőttet eredményez.

A társfüggők jellemző tulajdonsági közé tartozik, hogy nem ismerik, hol a határ. Mármint saját egyéni szférájuk határa, amit senki nem léphet át. Ezért kerülnek és hosszú ideig maradnak olyan kapcsolatban, ahol testi - lelki tortúrákat kell elviselniük. Gyermekkori fizikai, szexuális bántalmazás, érzelmi zsarolás, szülőktől elszakító hosszú lefolyású betegség, vagy közeli hozzátartozó korai halála mind megrendítheti azt az alapérzést, hogy a világ biztonságos, melyben megvan a saját menedéke mindenkinek. Nem alakul ki a határvonal, mely véd, melyen át a rossz kimegy, a jó bejön. Vagy fordított működés jön létre, a gyerek bent tartja a rosszat és nem engedi be a jót. Ez rögzül, és felnőttként majd olyan társat keres, aki biztosítja számára ennek megfelelően a folyamatos fájdalmat, kríziseket. Van, aki a határokat összekeveri a maga köré épített falakkal. Ugyan ez a rossztól véd, de a jót sem engedi közel. Így érzésnélküliség, kiégés, magány és elszigetelődés lesz a sors.

A biztonságos élethez szükséges, hogy kellő helyen és időben határozottan nem - et tudjunk mondani. Ha valakinek gyermekkorában soha nem lehet saját véleménye, akkor később is torkán akad a szó, igent mond a rosszra is, túl engedékeny lesz, túl sok felelősséget vállal magára. De nem önzetlenségből, hanem félelemből. Ahogy a társhoz ragaszkodás is azon a félelmen alapszik, hogy mi lesz velem nélküle (belső üresség, saját vágyak, célok hiánya). A másik szolgálata nem önzetlenül történik, hanem, hogy a "szükségem van rád" érzést kialakítsa, ezzel magához kösse a másikat, akinek aztán mindig bele akar avatkozni a saját életében. Rögeszmésen a másik dolgai körül járnak a gondolatai, megjelennek a kényszeres viselkedések (kerülő úton menni, hátha szembejön), állandó kontrollálás (idővel, tevékenységgel elszámoltatás, telefon, e - mail ellenőrzése), mind nagyobb birtoklási vágy drámai féltékenységi jelenetekkel. S míg ők nem tudnak nem - et mondani, a társ által kimondott nem - et képtelenek meghallani. Gondolják, csak idő, manipuláció és pofon kérdése. A manipulációs viselkedés szintén a társfüggők egyik jellemzője. De tudni kell, hogy nem változtathatjuk meg a másikat, ha valami nem jó, nekünk kell változni. Ez a felelősség, amit be kell vállalni, ami az érettség jele. A párkapcsolat nem adhatja meg azt a jogos elvárást, hogy a gyermekkorban meg nem kapott törődés pótlódjon. A társuk nem állhat se apánk se anyánk helyére, akinek a dolga (lett volna) önfeláldozónak lenni, állandóan velünk lenni, biztonságot adni, folyamatosan gondoskodik rólunk, kiszámíthatóvá tenni és reálisan láttatni az életet. A társunk mást hoz az életünkbe. Kölcsönösséget, adok - kapok hozzáállást. Tükröt saját hibáinkról, melyet ha felismerünk és kijavítunk, csodálatos ajándékként éljük meg a partner jelenlétét.

Ehhez azonban kellően érettnek kell lenni, kapcsolatba lépni és felnevelni magára hagyott, bántalmazott saját belső gyermekünket. Ez által megismerni saját magunkat, megváltoztatni gondolkodásmódunkat. Ez utóbbi esetében nem elnyomni, hanem megkérdőjelezni kell a nem megfelelő gondolatokat. Csak így szabadulhatunk meg béklyójuktól, és léphetünk egyet tovább saját sorsunk megélése útján. A belső hang, akivel össze kell kötnünk magunkat, ez az örök szerető, az igazi társ és minden külső kapcsolat ennek kivetülése.