Szemétből művészi alkotás?

Ludvig–Saubermacher nemzetközi művésztelep Kendliben

özelünkben, egészen pontosan Kendlimajorban felesleges, szemétre hajított dolgok művészeti alkotásokban való felhasználására, ha úgy tetszik: művészi alkotássá emelésére vállalkoztak a 16. nyári művésztelep alkotói. Mi sem természetesebb, mint hogy a művésztelep munkáját ezúttal a Saubermacher–Pannonia Kft. támogatta.

– Ha a kezdetekre gondolok, eszembe jutnak a beszélgetések Ludvig Zoltánnal és Wilheim Gáborral, a művésztelep vezetőivel, megálmodóival, akikben megfogant az a gondolat: hozzunk létre egy olyan művésztelepet, ahol a központi kérdés, az alkotások fő témája a szemét, a hulladék lenne – emlékszik vissza az idei művésztelep szervezésének előzményeire Horváth Balázs, a Saubermacher–Pannonia Kft. ügyvezetője. – Engem nem volt egyszerű meggyőzni. Évekig érlelődött bennem a gondolat.

Ennek kapcsán figyeltem föl aztán arra, hogy Ausztriában már volt ilyen művésztelep, és nagyon jól működött, igen sikeres alkotások születtek. Meggyőződésem, hogy az alkotás ezen módja, maga a művészet a különböző eszközeivel komoly szerepet játszhat a környezetvédelmi szemléletformálásban, nevelésben, sőt, magába foglalja a környezeti problémák megoldási lehetőségeit.

Nos, a kendlimajori 16. Ludvig–Saubermacher Nemzetközi Művésztelep alkotói nem vállalkoztak azért könnyű feladatra.
Az első lépés nyilván a Saubermacher–Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. telephelyeinek felkeresése volt, ahonnan – hosszas keresgélés, guberálás után – a használható, beépíthető anyagokat vitték magukkal a művészek a Kendli-beli telepre.

A kiállított munkákon jól látszik, ki mit tartott újrahasznosíthatónak, miből gondolt művészit alkotni. Eva Mazucco, a telep egyik „törzsalkotója” például egy, egykori gazdája által használhatatlannak minősített babafejet állított festményének középpontjába. A szintén törzsvendégnek számító Gerd Mussmann saját elhasznált ecseteit, tubusait tartotta vászonra is felvihetőnek, „körbeépíthetőnek“. Egidius Golob mobiltelefon-előlapot és kupakokat „épített be“ vásznába, a fiatal Daniel Cavey egy sárga slagot használt fel szobrának készítéséhez.

– A hulladék tárgyak azért elgondolkodtatnak, mi is marad utánunk – mondta a művésztelep munkáját lezáró kiállításon Szemadám György. – Sok-sok, későbbi korok számára értelmezhetetlen dolog? Vagy van remény? A művész azzal, hogy maradékokat beépít a művébe, rámutat: ismét a világ részévé lehet tenni mindent.

A hulladékokból készült munkák nagy tetszést arattak a közönség körében is (hasonlóképpen a telep szoborparkját bővítő „Kendli” fej), és így megvalósulhatott és értelmet is nyerhetett egy régi nagy álom. A „szemét“ újra él, bekerül a világ vérkeringésébe, megváltoztatja a felesleges dolgokról alkotott elképzeléseinket, hozzáállásunkat a környezeti kérdésekhez.