Középkori élet kakasszóra

"Az emberek számára két dolog határozta meg az életritmust: a természet változása és az ezzel összefüggő mezőgazdasági munkák" - mondja a történész. "Évszakváltásokhoz, vetéshez, aratáshoz, illetve uralkodókhoz, természeti katasztrófákhoz, vagy háborúkhoz viszonyították az időt, és így a családok emlékezetét is. A tudomány ezt szóbeliségen alapuló időszámításnak hívja. Tréfás, de egyúttal szomorú is, hogy gyakran a gyermekek eszébe úgy próbáltak fontos dolgokat - például birtokhatárokat - belevésni, hogy a helyszínen jól elverték őket. Mert arra biztos, hogy évtizedek múltán is emlékeztek."

Történeti forrásokban és klasszikus irodalmi szövegekben még ma is találkozunk olyan utalásokkal, hogy ki hány tavaszt ért meg, vagy hogy mondjuk egy nagy tűzvész évében történt valami fontos családi esemény. Ma már az is érdekesnek, sőt furcsának tűnik, hogy a szülők nem feltétlenül számolták saját, vagy gyermekeik életkorát. Anyakönyvezés nem volt, és az anya sem mindig emlékezett a pontos évre, főleg ha több gyermeke is született. "Az életkor csak annyiban volt fontos, hogy a fiúgyermekek 14 éves koruktól jogképesnek számítottak, így a birtokviszonyok rendezésénél, módosításánál már őket is számításba kellett venni. Épp ezért gyakran vitték el a fiúkat a hiteles helyekre, hogy ott megállapítsák az életkorukat, s erről oklevelet adjanak ki." Gyakran egy ott meglévő korábbi családi dokumentum alapján lehetett következtetni a gyerek korára. Hiszen ha abban már név szerint említették, akkor ki lehetett számolni az életkorát.

Bilkei Irén elmondta, hogy a középkorban az idő felosztása sem olyan volt mint manapság. A hónapok, hetek, napok főleg az egyház számára voltak fontosak. "A falusi, kisvárosi ember ennél egyszerűbben élt: kakasszóra kelt, és napnyugtakor visszavonult. A napokat pedig az Úr napjához, vagyis a vasárnaphoz viszonyították, és számokkal jelölték. Ezen kívül csak a szombatnak volt külön neve. Az 1400-as évek végén a nap járásán kívül a déli harangszó bevezetése adott új támpontot az idő méréséhez."

A korszak időszámításának alapját azonban egyértelműen az egyházi ünnepek és a szentek napjai képezték. Az esküvőket, keresztelőket és egyéb családi eseményeket mindig valamelyik jeles napon tartották meg. Az üzleti találkozók már egyfajta biztosabb időismeretet és írásbeliséget is feltételeztek. Az adás-vételek lebonyolítása a vásárokon történt, amiknek szintén megvolt a maguk ideje.

A Bánffy-család egyik bejegyzése

A történész elárulta, hogy bizony néha még a korszak kutatóinak is komoly fejtörést okoz egy-egy középkori oklevélből kiolvasni, hogy az mikor íródott, vagy mikori esetet ír le. Ilyen a levéltár egyik díszes darabja is, melyben a zalavári konvent számol be Erzsébet királynénak (Nagy Lajos király felesége) arról, hogy az általa elrendelt határjárást befejezték. Több időpontra való utalásból sikerült csak kiszámolni, hogy a királyné parancsa és a teljesítés dokumentálása között tizenegy nap telt el. A parancs 1381. augusztus 13-án érkezett, a választ pedig 24-én írták. A napok pontos meghatározásához Szentpéteri Imre A kronológia kézikönyve című munkája is nagy segítséget nyújt, hiszen az lajstromba szedi az összes egyházi ünnepet és a szentek neveit, a mai megfelelőjével.

Bilkei Irén elmondta: az írásbeliség elterjedésével a 15. század végén, 16. század elején az emberek felfedezték, és egyre inkább használni kezdték a kalendáriumot. A nyomtatás fejlődése pedig sokszorosításukat, gyorsabb terjesztésüket is lehetővé tette. Ezek már erősen hasonlítottak egy mai határidőnaplóhoz: naptárat, szórakoztató olvasmányokat, hasznos információkat és jegyzetelésre alkalmas üres lapokat is tartalmaztak. Ide sokszor családi történéseket jegyeztek fel. Ezek szintén fontosak a történészek számára.

A 16. századból ismert például az alsólendvai Bánffy család kalendáriuma. Feljegyzéseik a megye történetbe is bepillantást engednek. Ezt a dokumentumot a szombathelyi könyvtárban őrzik. A zalai közgyűjteménynek ilyen korai időből nem maradt fenn kalendáriuma, csak a 18. századtól.