Archivum
Húszéves a Bazooka
20 éves a Bazooka! – kereste fel szerkesztőségünket Dolgos Péter „Dodó”, az 1991-ben alakult rockegyüttes frontembere és énekese. Mint mondta: két évtizeddel ezelőtt Kiss Lászlóval (dob) és Polgár Péterrel (gitár) alapították meg a zenekart, majd rövid idő múlva csatlakozott hozzájuk Markó Tamás (basszusgitár) is. Először 1992 januárjában léptek fel az akkori „Skálában”.
Továbbra is rockzenei alapon
A csapat a 90-es években a helyi rockélet meghatározó zenekara lett. Sikerük túlnyúlt a megyehatáron is; többször felléptek a környező városokban, és a Sziget fesztivál nagyszínpadára is eljutottak.
„A Bazooka páncélöklöt jelent az amerikai szlengben, de egyáltalán nem vagyunk militaristák” – mondja Dodó. „Egyszerűen csak megtetszett a név hangzása, dallama.” A zenekar kezdetben főleg U2-, Police-, majd Nirvana- és Faith No More-feldolgozásokat játszott, később aztán egyre-másra születtek meg saját dalaik is, melyekhez a szöveget Dolgos Péter, a zenét pedig Polgár Péter írta. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de folyamatosan koncerteztek az elmúlt húsz évben. Saját dalaikból egy lemez is született.
Az évforduló alkalmából számos meghívást kaptak már. Lapzártánk idején épp a Grabowsky-klubban lépnek fel, május 6-án a vendégei lesznek a Göcsej Filmszemlének (erről a koncertről várhatóan élő televíziós felvétel is készül), majd az Egerszeg Fesztiválnak.
De mennek a júniusi Zala Menti Napokra, az Őrségi Fesztiválra, s ismét szeretnének a Szigeten is fellépni.
Nagy, jubileumi koncertet is terveznek, bár ennek időpontját még nem véglegesítették, hiszen ahogy Dodó mondja, az elmúlt évtizedekben közel húsz zenész fordult meg a csapatban, s jó lenne, ha minél többen részt tudnának venni közülük a bulin.
A mostani felállásban – Angler Ákos (dob), Dolgos Péter (ének), Markó Tamás (basszgitár), Polgár Péter (gitár) – készülnek még egy nagy durranásra: a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral szeretnének egy közös produkciót, ahol a Bazooka saját, áthangszerelt szerzeményeit adják majd elő, Hajdú Sándor karnagy közreműködésével. Jelenleg ennek folynak az előkészítő munkái.
Mindeközben folyamatosan írnak új nótákat is; friss, aktuális szövegekkel, a megszokott zenei vonalat követve. Mert ez nemcsak bevált stílust jelent számukra, hanem egyszerűen így vannak összerakva: a rock ösztönösen jön, és ezen nem is akarnak változtatni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-nGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?