Hasznosság és művészet a textileken

László Edina designról és egyedi termékekről

Novemberben a Hevesi Sándor Színházban Camuflage címmel Szigeti Vandával és Weisz Orsolyával közös kiállítása nyílt, s néhány munkáját a decemberi RégióArt iparművészeti tárlaton is láthatta a közönség a Keresztury ÁMK-ban. Edina tanít, tervez, alkot, kiállít, s közben doktori disszertációján dolgozik: az agyban keletkező szubjektív fénymintákat, illetve ezek művészetre, alkotási folyamatra gyakorolt hatását vizsgálja. Mivel ez utóbbi kutatómunkának még csak az elején tart, s a téma amúgy sem egyszerű, leginkább iparművészetről beszélgettünk.

– Miért költözik haza Budapestről az egyetem elvégzése után egy frissen végzett designer-stylist?

– Lett volna lehetőségem Portugáliában egy grafikusi állást elvállalni, ám családi okok miatt Magyarországon maradtam. Szerencsém volt: hétfőn diplomáztam, s pénteken már munkába is állhattam Pesten. Aztán a helyzet úgy hozta, hogy visszaköltöztem Zalaegerszegre. Nem bántam meg, imádom ezt a megyét, a vidéki hangulatot, levegőt. Szeretnék egy kis kulturális „szigetet” létrehozni itt.

– Megéri ezt a mesterséget űzni vidéken?

– Nyilván Pesten vagy külföldön több a lehetőség, de nincs okom panaszra, hiszen rengeteg dolgot csinálok. Lefoglal a tanítás, a galéria és az alkotómunka. Fontos volt számomra, hogy olyan szakterületet keressek, amiből meg is lehet élni, és művészet is egyben. A festészet mindig is vonzott. Ezt próbálom ötvözni a textilekkel.

– A képzőművészetet közelíteni a hasznosság felé? A Camuflage-kiállításon ennek szellemében láthatott egyedi tervezésű párnákat a közönség?

– Igen, nagyjából erről van szó! Sokat foglalkozom lakástextilekkel, a közeljövőben szeretnék is egy ehhez kapcsolódó vállalkozást beindítani. Szerencsére akad megrendelő is, annak ellenére, hogy a textil egy nagyon speciális terület.

– Ipari vagy alkotói értelemben?

– Mindkettő. A magyar textilipar válságban van, amíg nincsenek gyárak, üzemek, addig a tervezőknek is kevesebb munka jut. Pláne, hogy a külföldi cégek nem alkalmaznak magyar designert. A hazai cég meg kevés. A 60–70-es években a könnyűipari termékeinknek a KGST-országok voltak a felvevőpiacai, a rendszerváltozás után viszont nem jött helyettük semmi.

Márpedig az iparművészet és a képzőművészet erőssége mindig egy adott ország minőségi mutatója is, de amíg a gazdasági helyzet nem stabilizálódik, nem lehet nagyot lépni. Ugyanakkor a textil alkotói értelemben rengeteg lehetőséget rejt magában. Elég, ha csak az anyagok, színek, technikai eljárások változatosságára gondolunk. És itt vannak az intelligens textilek, amik például érzékelik a hőmérsékletváltozást is.

– A stylistokról, designerekről elég sztereotip kép él az emberek fejében. Hogyan lehet ezen áttörni?

– Valóban, a média gyakran egyoldalú képet közvetít, ennek ellenére vannak, akik kifejezetten keresik a formatervezett termékeket. Jó lenne addig eljutni a gondolkodásmódban, mint a skandinávok, ahol az egyediségnek már régóta kitüntetett figyelem jut. Magyarországon a többség számára a tömegáru fontos, vagyis az az elfogadott, ha valaki „ugyanolyan” mint mások.

Pedig a kézműves termékeknek, egyedi tervezésű daraboknak kitüntetett figyelem és tisztelet jár. Főleg olyan időszakban, amikor alig vannak hazai nagyipari cégek, üzemek. Az iparművészetet persze nem lehet egyik napról a másikra közel vinni az emberekhez. A szemléleten az oktatás tudna sokat változtatni: már gyerekkorban tanítani kellene mind a népművészet, mind a kézművesség, mind a formatervezés lényegét.

– Lehet még tisztán egyedi darabokról beszélni? Hiszen a világtrendek óhatatlanul beszivárognak mindenhová.

– Ez nem is baj. Én magam is próbálok naprakész lenni, figyelni, tanulni. A szó szoros értelmében nincs olyan, hogy „egyedi”, hiszen nehéz újat kitalálni a 21. században. Ami a divat esetében fontos, hogy ne csak a hangzatos márkák után menjenek az emberek, hanem élvezzék a ruhát magukon! Ez már kirajzolja egy személyiség egyedi stílusát. Ehhez persze több időt és figyelmet kellene fordítani önmagukra.

– Az is probléma, hogy az átlagemberek túl drágának vagy nagyon „művészinek” gondolják a design-darabokat.

– Ma már elérhető árakon is hozzá lehet férni sok termékhez, s ne felejtsük: ezek minősége jóval tovább tart, mint egy-egy olcsóbb darabé. Ami a művésziességet illeti: általában a kifutókon látott „hordhatatlan” kollekciókra szokták ezt mondani. Ezek a merész darabok valóban művészi alkotások. Színben, anyagban, vonalvezetésben viszont mindig előrevetítik a követkő szezon hordható termékeinek stílusát. Azt kell megérteni, hogy a művészet és az iparművészet nem egy felesleges, rossz és költséges „szórakozás”, hanem egy ország kultúrájának a szerves része. Egy társadalmi, nemzeti érték.