Archivum
Harcosok futása zalaegerszegi résztvevőkkel
Az idei év elkényezteti a sportrajongókat, futball EB, nyári olimpia. Az extrém sportok kedvelői is új módon próbálhatták ki magukat és nemcsak képernyő előtt ülve. A közelmúltban rendezték meg Magyarországon és Közép – Európában is először a "Harcosok futása" (Fighters Run) elnevezésű akadályversenyt Pósteleken (Békéscsaba közelében). Négy zalaegerszegi fiatal képviselte megyénket, s a mezőny első harmadában végeztek.
Mocsárban, sárban, rönk alatt
Amatőr és félprofi versenyzők, volt olimpia bajnokok, közéleti személyiségek álltak rajthoz a Vozár Attila egykori ultramaratonista által szervezett megmérettetésen. Hét, illetve 14 kilométeres távot kellett teljesíteni, 14 és 28 akadállyal, egyéniben vagy csapatban. A "mi fiaink" Habuczki Zsolt, Hegedűs Barnabás, Mrakovics Szilárd és Bánfi Zoltán az előbbi távot választották. Futással, kondicionálással, TRX – es edzésekkel készültek a versenyre. Mint mondják az akadályok 80 százalékát ismertették előre és akadt egy – két meglepetés is.
- – 600 versenyző vett rész az első alkalommal megrendezett versenyen, melyről az interneten keresztül értesültünk. A mi kategóriánkban 41 csapat indult és 14. helyen végeztünk, a valódi amatőr sportolók közül elsők között – idézik fel az eseményeket. - A dolgunkat nehezítette, hogy már hajnalban keltünk, hogy levezetve a 400 kilométert időben érkezzünk a helyszínre. Vagyis egy erdős – mezős – mocsaras – vizes szabadtéri terepre. Mindjárt az elején a víz alá küldtek minket, amikor rönk alatt kellet átúszni. Tapadt a ruhánk, tocsogott a cipőnk, később erre ragadt egy réteg sár is, amikor a szöges drótok alatt kúsztunk. Mindez nem könnyítette meg a futást, az izületeket is merevebbé tette. Felmelegedni a tűzugrás akadálypályánál lehetett – teszik hozzá nevetve. – De meg kellett mászni négy méteres palánkot, szénabálákat, víz feletti gerendákon járni és átjutni az amerikai focisták alkotta élőfalon.
A zalaegerszegi csapat a verseny végén az amerikai focisták élőfala előtt
- Feladás fel sem merült? Mennyire fáradtatok el?
- Nagyon fárasztó volt, de végig akartuk csinálni. Ez egy olyan erőpróba volt, ami nincs minden nap. Fizikálisan, érzelmileg, agyban, összetartásban ott kellett lenni. Külön – külön is végigfuthattuk volna a távot és a végén összegzik az eredményünk, de mi megbeszéltük, hogy csapatként indultunk, tehát egymást segítve, együtt oldjuk meg a feladatokat. Volt, akinek a testi adottsága, másnak az állóképessége vagy edzettsége volt erősebb. Átsegítettük egymást a palánkon, tartottuk az álcahálót, vagy védtük egymást az amerikai focistáktól, kisebb – nagyobb sikerrel – idézik fel vidáman az eseményeket.
- Miért jelentkeztetek?
- Küzdő szellem, bajtársiasság, kaland, kihívás, önkifejezés, egymásra figyelés, türelem, kitartás, mindent ígért, amit a sport. És egy olyan élményt, ami felejthetetlen, ami teljesen kizökkentett a hétköznapi gondokból, s bár évek óta jó barátok, vagy jó ismerősök vagyunk, nagyon megerősítette köztünk az összetartást. Nem is kérdés, hogy megismételjük a versenyt szeptember végén és aztán meg rendszert csinálunk belőle. Sőt a lelkesedésünk miatt lesz újabb zalaegerszegi csapat, akik rajthoz állnak. S idővel szeretnénk a fiainkat is vinni magunkkal erre a férfias próbára. Addig is meg megnőnek fontolgatjuk a "Hátamon a párom" versenyt, ahol a barátnővel a hátunkon kell állni a sarat (és a hölgyeknek az iszapot, ugyanis előfordulhat, hogy odakerül a fejük, ha nem tudják helyes pózban tartani magukat). S arra is büszkék vagyunk, hogy Vozár Attilával barátság alakult ki, nagyra értékelte ugyanis, hogy ilyen messziről érkeztünk a versenyre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése