Archivum
Évadzáró és vezetőváltás a Griffben
Harminckét bemutató, tizenhét ősbemutató, több mint huszonhatezer néző, tizenhat rendező és tervező. Tömören ez a zalaegerszegi Griff Bábszínház elmúlt öt évének mérlege. Az évadzáró társulati ülésen Horvát Károly, a bábszínház leköszönő igazgatója értékelte az idei évadot, s a társulat általa vezetett éveit.
Igazi műhelymunka folyt
Mint fogalmazott tanulságos időszak van mögötte, melyben sikerek és kudarcok egyaránt voltak. Büszke azonban arra, hogy nehéz gazdasági viszonyok között, késhegyen táncolva, de sikerült a 3-12 éves korosztályt megszólítaniuk. Mindeközben tudatos műhelymunka folyt, és nem került sor pénzügyi elvonásokra sem. Rengeteg író, rendező és vendégművész fordult meg a munkák során. Több olyan előadás is volt (Ibusár, Piros esernyő, A sütemények királynője), ami Zalaegerszegen került először bábos adaptációban bemutatásra.
Horváth Károly elmondta: többször is az a kritika érte a bábszínházat, hogy a gyerekek nehezen értik az egyes darabokat, mert túl komoly azok nyelvezete, üzenete. Nem tagadta: valóban előfordult, hogy egy-egy előadás nem a várt sikert hozta. Ilyen csalódás volt számára az idei évben például "A furulyás" és a "Római mese". Úgy érzi, hogy utódjának, Pinczés István rendezőnek újra kell gondolnia a darabok életkor szerinti tagolását. Lehet, hogy szerencsésebb lesz megosztani a repertoárt, s külön játszani a kisebbeknek, s külön a nagyobb gyerekeknek, esetleg felnőtteknek.
Sikerként könyveli el ugyanakkor az "Éljen Kinoppió", a "Hóhullásban" és a "Gulliver Lilliputban" című darabokat. Sőt, szerinte ez utóbbi az elmúlt öt év egyik legjobb előadása volt.
Az igazgató megköszönte a társulat tagjainak az elmúlt öt évet, s a szép emlékeket. Mint mondta: nem búcsúzik, hiszen hamarosan együtt mennek Japánba, és a következő évadban jön rendezni is a társulathoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése