Bakik a "négyigenes” szavazáson

Igenek és nemek az elnökválasztás körül

A magyar jogtörténet első országos népszavazását, s az újjászülető magyar demokrácia első erőpróbáját 1989. október 31-én írta ki az Országgyűlés, az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) négy pártjának (SZDSZ, Fidesz, MSZDP, FKgP) kezdeményezésére.

A választópolgároknak négy kérdésben kellett november 26-án dönteniük: 1. Az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? 2. Kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről? 3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, illetve kezelésében lévő vagyonnal? 4. Feloszlassák-e a munkásőrséget?

A lényeg tulajdonképpen az első kérdésen volt, hiszen az előző három már eldőlt a szavazás idejére. Az esemény mind politikatörténeti, mind politikaelméleti szempontból jelentős. A történet szempontjából azért, mert itt vált leginkább világossá és egyértelművé a közvélemény számára, hogy a demokratikus ellenzék korántsem olyan egységes, mint azt sokan hitték. Az ellenzéki pártok közötti nézetkülönbségek és taktikai játékok előrevetítették a politikai élet 1990 utáni törésvonalait.

Elméleti szempontból pedig azért volt fontos esemény a népszavazás és az azt megelőző kampány, mert a köztársaságielnök-választás idejéről (az új Országgyűlés felállását megelőzően, vagy azt követően válasszuk-e) és módjáról (nép által közvetlenül válasszuk, vagy az Országgyűlés döntsön) is folyt diskurzus. S ez utóbbi vita azóta is többször napirendre került.

A népszavazást leginkább kezdeményező SZDSZ, és a másik három, vele egyetértő ellenzéki párt nem fogadta el az első szabad parlamenti választásokat megelőző köztársaságielnök-választást, ami a Nemzeti Kerekasztal (NEKA) megállapodása szerint közvetlen (nép általi) elnökválasztást jelentett volna, és a tervek szerint 1990. január 7-én került volna rá sor.

A négy párt úgy látta, hogy majd csak az új, demokratikus parlamenti viszonyok között kell és lehet elnököt választani. Így a kampányban arra buzdították az embereket, hogy a voksoláson 4 igennel szavazzanak.

Az MDF szerint viszont éppen az új köztársasági elnöknek kell kiírnia az első szabad parlamenti választásokat, ezért ők a 3 igen és 1 nem szavazat leadása mellett voltak, ám később fokozatosan visszahúzódtak mind a kampánytól, mind a választási részvételtől.

Für Lajos, az MDF akkori köztársaságielnök-jelöltje a szavazás előtt néhány héttel Zalaegerszegen tartott nagygyűlést, mely után úgy nyilatkozott az Egerszeg újságnak: „Az MDF a három igen és egy nem mellett voksoltat, mert elsőként sort kell keríteni a köztársasági elnök megválasztására, s csak ezután kerülhet sor a parlamenti választásra”.

A kíséretében szintén itt-tartózkodó Csengey Dénes hozzáfűzte: „Nem indítunk kampányt, mert nem olyan a helyzet. A Nemzeti Kerekasztalnál ebben a kérdésben már megkötöttük a kompromisszumot, így az új köztársasági elnöknek kell kiírni a választásokat. Mert a legfontosabb az, hogy minél előbb parlamenti választásokat kell tartani.

Hiszen ami most az országban folyik, az is választási kampány, és ha mindenki kampányol, akkor miért nincs még kiírva a parlamenti választás időpontja?” Később Csengey Dénes a televízió Híradójában bejelentette: „Nem megyünk el, nem szavazunk!”. Így gyakorlatilag nem maradt olyan erő, mely a 3 igen, 1 nem szavazásra buzdított volna, szemben az SZDSZ vezette intenzív kampánnyal. („Aki otthon marad, a múltra szavaz!”; Népszavazást a hatalomátmentés ellen!”)

A népszavazás végül mind a négy kérdésben érvényes és eredményes volt (a választásra jogosultak 58,03 százaléka szavazott), s győztek az igenek mind a négy kérdés esetében. Igaz, a köztársaságielnök-választással kapcsolatban nem olyan nagy fölénnyel, mint a másik három esetben.

Sőt, mondhatnánk, csak egy hajszálon múlt: a szavazók 50,7 százaléka voksolt az új parlament felállása utáni elnökválasztásra, 49,93 százalék viszont ellene. Zalában például az elnökválasztásra vonatkozó kérdés esetében a nemek győztek 56,57 százalékkal, Budapesten viszont ennél a kérdésnél az országos átlag fölött győztek az igenek; 59,4 százalékkal.

Megmutatkoztak a szavazás lebonyolításának gyermekbetegségei is. Zalaegerszegen történt néhány baki. A kertvárosi 28. számú szavazókör választópolgárai csak annyi útbaigazítást kaptak kopogtatócédulájukon a szavazás helyét illetően, hogy „Általános iskola, Népköztársaság út 50.” Sokan így a Népköztársaság Úti Általános Iskolába indultak voksolni, pedig a Kiliánba kellett volna menniük.

Hasonló eset történt a 35. számú körben is, akiket a Deák-iskolába invitáltak a szomszédos kollégium helyett. Ezért a szavazóköri delegáltaknak napközben kellett útbaigazító táblákat kihelyezniük a kapukhoz. Ennél is szórakoztatóbb, hogy sok választó a kopogtatócédula mellé kapott szavazólapmintát otthon kitöltötte, s azzal akart az urnához járulni.

Az Egerszeg újság „Népszavazási körkép” című összeállításából kiderül: sokan aggódtak a részvételi arányok miatt is. Sokáig úgy tűnt, hogy túl kevesen mennek el szavazni, s így eredménytelen lesz a választás. Szalay Péter, az SZDSZ egyik szavazóbizottsági tagja siralmasnak nevezte a részvételi arányt. Azt jósolta, hogy 47–52 százalék között lesz a részvétel. Az első kérdés esetében pedig nem tartotta valószínűnek, hogy az ő álláspontjuk győz.

Helyben valóban nem (Zalaegerszegen a 22.445 érvényes szavazatból ugyanis 13.051 fő nemmel szavazott, az igenek száma 9.394 lett), viszont országos szinten meghiúsult a januárra tervezett köztársaságielnök-választás. A vita majd az 1990-es tavaszi választásokat követően lángolt fel ismét. Akkor már az volt a fő kérdés, hogy a parlament válasszon elnököt vagy a nép.

(Tények és adatok a www.valasztas.hu és a www.elsovalaszto.hu oldalról.)