A stílus határeset marad

Szentgróti Dávid képei a Kölcseyben

A zalaegerszegi születésű, ám Pécsen élő (alkotó és oktató) Szentgróti Dávid, főleg fekete-fehér tusrajzait mutatja most be. Ám itt-ott került egy kis szén, szénpor és ragasztó is a papírra. Keverednek a folyékony és száraz anyagok, mert a kísérlet az kell.

 „Amit napi szinten csinálok, az került papírra: a képek témája a rajzóra, az a szituáció, amikor egy társaság, egy osztály körülölel egy látványt, egy modellt” – mondja. A festészet lényege a formán túl a színekkel való munka, ennek egy speciális esete a fekete-fehér ábrázolás.

A művész alkotásait gyakorta illetik az expresszionista és a gesztusfestészet jelzőkkel. Ezzel lényegében egyet is ért. „Mindig vonzott egy expresszívebb világ, bár van bennem egy adag távolságtartás is, ezért a stílus határeset marad. A témáim spontánnak tűnnek, bár motívumok és szimbólumok is bőven rejtőznek benne, ami viszont már szándékoltságra utal. Elsőre talán nem látszik a képek túltervezettsége, de az alaposabb nézőnek azért szemet szúr”.

Úgy érzi, hogy az expresszivitás is elmehet egy absztrakt irányba, ám ő inkább a figuralitás felé haladt. Bár, ez is határeset. „Izgalmas egy expresszív világot, teret vagy szituációt a mozdulatok által megfesteni, méghozzá valóságos élményből táplálkozva. Viszont nem idegenítem el a témától a technikát, mint mondjuk a fotórealista művészek.

Az foglalkoztat inkább, hogy hogyan lehet minél kevesebb idő alatt a jelenlétemmel is elcsípni valamit az adott szituációból”. (A kiállítást megnyitva Monok Balázs erre utalva azt mondta: felborzolt rajzok láthatók, mert dinamikus alkotóról van szó. Gyors és hatásos küzdelem zajlik művész, téma, és papír között.)

Mindez annyit tesz, hogy az alkotás folyamata hangsúlyosan szerepel magában az alkotásban. Így aztán szóba kerül e stílus „ősatyja” Jackson Pollock is, akinek munkássága ad némi inspirációt. De Dávid itt sem törekszik a műfaj tiszta megjelenítésére.

Hanem mi a helyzet ezzel a 30. születésnappal, és az erre szervezett kiállítással? Jubileumi tárlatot csak 50–60 éves korban szokás. Állomás, mérföldkő, retrospektív; szokták olyankor mondani. Természetesen erről itt szó sincsen, ez csupán egy vicc, egy geg: tréfás reagálás pont ezekre a jeles alkalmakra. Mindenfajta sértés nélkül. „Ilyen fiatal korban sokan tényleg fordulópontnak gondolják a harmincat, de én nem hiszem, hogy ettől bármi is megváltozna.”

Egyszerűen csak a Kölcsey-iskola képzőművészeket bemutató programsorozata épp egybeesett a születésnappal, akkor meg mért ne csapták volna le ezt a magas labdát a szervezők.