Archivum

A hülyéje

2009. november 10. kedd, 17:42

Címkék:

Georges Feydeau a XIX. századvég és a XX. századelő színpadi bohózatának ikonja, a műfajnak európai hírnevet szerző francia író. Színházi írásai – természetszerűleg a műfaj saját korabeli dramaturgia követelményeire hangszerelve – alapvetően hazájában a virágzó középkor idején közkedvelt színjátéktípus, a farce (vígjáték, bohózat) tartalmi és formai eszköztárából eredeztethetőek. Feydeau alkotói módszerének (miként művei sikerének is) titka, hogy három felvonásnyira írott bohózataiban kitűnő érzékkel egyesíti a műfaj originális (középkori) hagyományait.

Francia bohózat a Hevesi Sándor Színházban

A Hevesi Színházban bemutatott, A hülyéje előadás dramaturgiája (a szövegkönyv tartalmához és szerkezetéhez való igazodás, a cselekmény fordulatossága, a komikus jelenetek kiemelése, a szereplők jellemvonása, cselekedetei stb.) alapvetően Feydeau „komikus bohózatának” a nézők nevettetését középpontba állító teóriájára építkezik.

Az író jól megírt, a műfaj keretein belül feszes szerkezetű szövege, helyzetkomikumai sorozatával önmagában hordozza a darab sikerét. Tasnádi rendezése azonban továbbmegy a szövegkönyv felkínálta lehetőségeknél: nemcsak nevetséges helyzeteket teremt, hanem a jelenetekből/szituációkból kiaknázható, de a szövegből ki nem olvasható szóvicceket és/vagy nem nyelvi jeleket többnyire ötletesen felhasználva, az előadásban a bohózat határait ad abszurdumig tágítja.

Ezek a rögtönzések – a rendezői szándék ellenére nem mindig válnak az előadás előnyére –, nem csupán funkció nélküliek maradnak, de esetenként (Rédillon és Pontagnac némajátéka az első felvonásban) a közönségesség benyomását keltetik.

Feydeau darabjának gerincét négy házaspár (Lucienne – Vatelin; Pontagnac – Mme Pontagnac; Soldignac – Maggie; Pinchard – Mme Pinchard) szerelmi bonyodalmakkal teli, félreértéseken alapuló története képezi. A három felvonás három markáns helyszíne (Vatelin polgári eleganciával berendezett szalonja, az Ultimus Hotel jellegzetes szobája, Rédillon lakása) közül mindegyik más-más aspektusból válik fontossá.

A Vatelin szalonban történtek indítják el a darab expozícióját, ott kerül sor az első „konfliktusokra” (Pontagnac és Rédillon vetélkedése barátjuk, Vatelin feleségének szerelméért), ismerjük meg a kulcsszereplőket; az Ultimus Hotel szobája a titkolózások, a magyarázgatások, az „egymás mellett történő elbeszélések”, a sorozatos bohózati helyzetek terepe; Rédillon háza pedig az önigazolások és a megigazulások színhelyévé válik.

A hülyéje című előadásban – ahogy magában a műben is – jellegzetes arculatú figurákkal találkozhattunk. Miután valamennyien állandósult (többségében negatív) jellemvonásokat testesítenek meg, megítélésükben nem erkölcsi viselkedésük, sokkal inkább a komikus helyzetek, a nevettetés kiváltásában való teljesítményük válik elsődlegessé.

A különböző alakokat életre keltő színészek játéka is elsősorban az önfeledt kacagtatásra irányult, akik bátran éltek a farce műfajában megengedett eszközökkel, frappáns poénjaik, megtervezett vagy spontán mozdulataik hatásosak voltak a színpadon. (Ezúttal nem a rendezői koncepció kapott prioritást, hanem a színészi alakítások színvonala lehet az előadás minőségének garanciája.)

A házaspárokat megelevenítő „kettősökből” Pap Lujza (Lucienne) számára okozott legnagyobb lelki/morális problémát a házastársi hűség megszegése, ezért a legkevesebb bohózati szituáció köthető alakításához. Urházy Gábor László (Vatelin) a „véletlen” szerelmi kalandokba keveredett intellektuel esetlen figurájával szórakoztatott.

A szerepéhez viszonyítva szokatlannak és kevésbé erőteljesnek éreztük Nagy Péter (Pontagnac) játékát, időnként mintha nem tudott volna mit kezdeni a szerepével. Párja, Kovács Olga (Mme Pontagnac) színpadi mozgása, szerepbeli alakítása számunkra lendületesebbnek, fiatalosabbnak, hitelesebbnek tűnt. Kiss Ernő (Soldignac) kitűnően használt ki minden lehetőséget, az előadás egyik legdicséretesebb színészi teljesítményét nyújtotta. Vele egyetemben Ligeti Kovács Judit (Maggie) szereplésével kapcsolatosan sincs kifogásunk.

A bemutató külön színfoltját jelentette Balogh Tamás (Pinchard) és Mester Edit (Mme Pinchard) kettőse. Amellett, hogy mesterkéletlenül azonosultak szerepükkel, (teljes egészében életszerűek voltak) az iróniára és öniróniára képes „hús-vér” alakok típusát vitték színpadra.
Kricsár Kamill (Rédillon) a darab kulcsszerepét játszhatta. Kricsárnak ezúttal is „testhez álló” szerep jutott, színészi képességei megcsillantak a színpadon, játékával alapjaiban járult hozzá az előadás sikeréhez.

Kisebb szerep jutott Wellmann György (Gérome), Andics Tibor (szállodaigazgató), Lőrincz Nikolett (Clara), Tisza Anita (Armandine), Mihály Péter (Jean), György János (felügyelő) számára. Valamennyien bizonyították, hogy a színészi képességek nem csupán a címszerepek eljátszásával érhetőek tetten és minősíthetőek a nézők számára.