Archivum
Zalaszentgrót kapja a legtöbbet
Az önkormányzati adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságokat, most többletforráshoz jutnak a Kormány döntése értelmében. Az állam ezzel ismeri el a jó gazdálkodást, és a lakosságszám arányainak megfelelően támogatja az önkormányzatokat – hangsúlyozta Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatóján. A megyében Zalaszentgrót önkormányzata kapja a legmagasabb támogatást, így 181 millió forintot használhat fel a BM-rendeletben meghatározott fejlesztésekre.
Több mint 100 zalai önkormányzat részesül támogatásban
A kormány elismeri a hiány nélkül, jól gazdálkodó önkormányzatokat
A Fidesz kormány első körben az eladósodott önkormányzatok tartozásait vállalta át, mert a 2002–2010 közötti, szocialista kormányzás alatt az önkormányzati szektor hitelállománya a hatszorosára nőtt. Az újabb lépés, hogy az amúgy felelősségteljesen gazdálkodó zalai önkormányzatokat is levegőhöz juttatja, és ezáltal lehetővé teszi, hogy kihasználhassák a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus lehetőségeit.
Manninger Jenő továbbá elmondta: ez a kormányzati döntés azért is fontos, mert azok a települések, amelyek nem vettek fel hitelt és nem részesültek az adósságkonszolidációban, így szintén állami támogatásban részesülhetnek és ez nagy segítség a fontos fejlesztéseikhez. Azok az önkormányzatok, amelyeknek tartozását korábban az állam átvállalta, most nem részesülnek támogatásban.
Zala megyében több mint száz település azonban többletforráshoz fog jutni a napokban, közülük kiemelkedik Zalaszentgrót önkormányzata, amely 181 millió forint támogatást kap. A támogatások a lakosságszám alapján kiszámolva, összevetve a hasonló lakosságszámú települések adósságátvállalásának átlagos összegével kerültek figyelembe vételre, de a kisebb településeknek is jól jönnek a támogatási összegek, mint többek között: Kemendollárnak, Búcsúszentlászlónak, Pakodnak, Garaboncnak, Zalaszentlászlónak, Nagykapornaknak vagy Nemesbüknek a megítélt 10 - 10 millió forint. Balatonmagyaródnak, Kisbucsának, Nemeshetésnek, Zalaistvándnak többek között 6,5 millió forint támogatás jut.
A 10/2014. (II.19.) BM rendelet szerint az érintett települések számára pályázati kérelem benyújtása alapján támogatás nyújtható belterületi út, híd vagy járda építésére, felújítására, karbantartására, vízrendezési és csapadékelvezetési rendszer kiépítésére, felújítására, továbbá olyan önkormányzati tulajdonban lévő épület felújítására, energetikai korszerűsítésére, felújítására, amely közcélú feladat ellátását szolgálja, valamint településrendezési tervek készítésére.
Zala megyében 140 település részesülhet összesen 1 milliárd 283 millió forintnyi támogatásban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán