Archivum
Zala megye a XXI. században
A gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala, ez a célkitűzése az elmúlt év decemberében elfogadott megyei területfejlesztési koncepciónak, melyről Manninger Jenő tartott előadást a Papp Simon Népfőiskola Tagozat rendezvényén a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban, Zalaegerszegen.
Előadás és kiállításmegnyitó a a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban
A megyei közgyűlés elnöke Zala megye a XXI. században című előadásában régiós és országos viszonylatban elemezte Zala megye lakosságszámának alakulását, településszerkezetének jellemzőit, továbbá gazdasági helyzetét kitérve az iskolázottság és a foglalkoztatottság mutatóira is. A megyei területfejlesztési koncepcióban a helyzetelemzés mellett jövőképet, stratégiai terveket is megfogalmaztak 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklusra, melyek megvalósítását az önkormányzat elsősorban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, továbbá az egyéb ágazati és határon átnyúló programok forrásainak lehívásával kívánja elérni. A középpontban a munkahelyteremtés, illetve a helyi gazdaság fejlesztése áll. Ennek fő irányai a Zalaegerszeg–Nagykanizsa ipari tengely kialakítása, és csatlakoztatása az autóipari övezethez, új gyógy- és rekreációs központ kiépítése Zalaegerszeg–Hévíz–Keszthely–Zalaszentgrót–Lenti vonzáskörzetében (a termálfürdőkre is építve, melyek az olajipar hagyatékaként jöttek létre), valamint a kisvállalkozások és mezőgazdasági termelők támogatása a kistelepüléseken.
Vigh László országgyűlési képviselő az elhangzottakhoz azt fűzte hozzá, a 258 településszámból adódóan a megye fejlesztése sokoldalú feladatvégzést kíván meg, mivel eltérőek a lehetőségek és az igények. Ugyanakkor minden település forrást remél, mely kéréseknek igyekeznek eleget tenni. Többek között példaként említette meg, hogy a közelmúltban a kormány döntése alapján újabb négyszázmillió forintot sikerült a zalaegerszegi szívcentrum megépítéséhez rendelniük.
Beszéde további részében méltatta a nemzetközi hírű olajipari múzeum jelentőségét a "Mit adott Zala megyének az olajipar?" című időszaki kiállítás megnyitása okán. A tárlat a dicső múltat idézi dokumentumokkal, fotókkal, használati tárgyakkal, bemutatva az amerikai munka- és szokáskultúra sajátosságait a településeken. Mint mondta, pályázat vagy egyéb lehetőség útján segíteni fognak abban, hogy a páratlan értékeket, műkincseket felvonultató múzeum továbbfejlődjön, híre Zalában is erősödjön, egyre többen látogassanak ide a megyéből is.
Tóth János, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, ritkaságnak számít, hogy egy vidéki városban található egy olyan országos bemutató hely, mint a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum. Kiemelte, 2014-ben centenáriumot ünnepelhet az iparág, egyaránt 100 éves a nagyipari kőolajtermelés, földgáztermelés és földgázszolgáltatás. A zalai olajipar Bázakerettyéről "indult, 1937-ben ott kezdték meg a kitermelést, amit más településeken is folytattak a hatvanas évekig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje