Archivum
Vonyarcvashegy beteljesíti vágyálmait
A természeti látnivalók csodás tárházát kínáló, a Balaton és az erdők közelsége miatt kitűnő klímával rendelkező Vonyarcvashegy szeretné megőrizni turisztikai pozícióit nem csak a természetkedvelők körében, de a sportot, mozgást szerető vendégekre és a családos turistákra is számít a nyáron, ezért fektettünk nagy hangsúlyt a szezonra készülés időszakára – mesélte Péter Károly, a fürdőzők igazi zarándokhelyévé lett község polgármestere, akitől elöljáróban a főidényre való fölkészülés jelentőségéről érdeklődtünk.
A turisták és befektetők bizalma is töretlen
– A hosszúra nyújtózkodott tél miatt dupla sebességgel kellett ellátni minden szokásos teendőt, mert a felkészülési idő jelentősen lecsökkent. A hagyományos strand- és szezonnyitó ünnepségünkre, május 25-ére már a legszebb, legvonzóbb arcát mutatja az üdülőtelepülés. A legfontosabb most is a strand, ahol az elmúlt másfél évtizedben mindig készült valamilyen turistabarát fejlesztés. A strandi belépőjegy árát négy, vagy többfős családok számára nagyon kedvezővé alakítottuk és a meglévő kedvezményeket (nyugdíjas, nyaralótulajdonos, West Balaton Kártya stb.) is mind meghagytuk. A strandi jegypénztárak június elsején nyitnak ki. Itt nagy változásokat tapasztalhatnak a vendégek.
A 70 tonna homokkal "lidósított" strand biztonságát közterületi kamerák mellett a bűnmegelőzési iroda munkatársai is vigyázzák. A vállalkozók is minden nyáron előrukkolnak több újdonsággal, és az önkormányzat is hozzáteszi a maga vállalását. Idén a szépen modernizált szociális- és vizesblokkok, kényelmes öltözők, öntözőrendszerek, röplabda pályák a szolgáltatások komfortnövelését célozzák. Hosszú évtizedek óta sportos faluként tekintenek a településre, ahol nagy hagyományai vannak a vízisínek, a szörfnek, a strandröplabdának, a strand kézilabdának, a strandfocinak. Idén várhatólag egy mobilkikötővel is bővül községünk. Gyökeret vertek persze erdei túra és a kerékpáros tradíciók is. Végeztünk a kátyúzásokkal, az utak felfestésével. Mintegy 12 ezer tő egynyári virág kiültetését kezdtük el, de gondunk lesz a strandi és temetői fásításra is. A Széchenyi-kártya strandi elfogadásához valamint a vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációt lehetővé tevő wi-fi műszaki és technikai hátterének biztosításához is hozzákezdtünk.
– A szezonra készülést a civil szféra is segítette?
– Hogyne. A Turisztikai Egyesület pályázaton nyert egy óriási rendezvénysátrat, így napsütésben és csöpögő esőben sem kell lemondani a programokról. A horgászegyesület tagjaival szépen rendbe tettük a csónakkikötőnket. A Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület is végzett településrész takarítást. A Balaton Art alkotóközösség tagjai Major Lajos irányításával új faszobrokat készítettek. A Magyar Turizmus Zrt. által elismerő oklevéllel jutalmazott "Minősített Tourinform Iroda" nyáron strandi irodát is működtet. Mindegyik helyi civil szervezet és egyesület erejéhez mérten segítette a közös célok elérését.
– Mennyire tekinthető a község vállalkozás- és befektetőbarátnak?
– A vállalkozók, befektetők precíz információkkal rendelkeznek arról, hogy melyik part menti település fogadó kész. Mi, baráti jobbot kínálunk minden tisztességes szándékú, hosszútávra tervező, becsületes vállalkozónak. A pénzügyi válság, a gazdasági krízis ellenére szerencsére egyre többen szeretnének itt érvényesülni. Ehhez az önkormányzat igyekszik megadni minden tőle telhető segítséget. A magasabb igényeknek megfelelni képes szobakiadók száma sem csökken.
Az általam elmondottak igazolásaként, megosztom Turi Attila e-mail levelét, amelyben jelzéssel élt egy 350 négyzetméteres, másfél hónapon belül készre jelentett élelmiszerüzlet nyitásával kapcsolatban. Példaértékűnek találta a hivatalos ügyek intézését, a jó szándékú és segítőkész hozzáállást, és bizalommal szemlélte, hogy jó irányba mennek a dolgok. Hogy miért éppen Vonyarcvashegy? Erről pedig ekképp fogalmazott: "Mert kevés település akad, ahol munkám közben is úgy érzem magam, mintha nyaralnék. Itt a lélekszám is akkora, amelyre érdemes vállalkozást építeni, továbbá abban is bízhatok, hogy a nyári szezon kifejezetten erős lesz, köszönhetően a környék legvonzóbb, legforgalmasabb strandjának, amely mindig szépül, és mindig újdonsággal lep meg mindenkit. A település sportosságot, fittséget, fiatalságot sugároz. Ez még engem is megfiatalít. Ja, és végre, itt nincsenek multik. A bizalom már megvan, még egy kis türelem!"
Ebben a témában érkezett hozzám egy másik, több érdekes információt megosztó megkeresés is. Ifj. Gaál Miklós tavasszal kezdett egy strandi nagyberuházásba, amit jövő tavaszra szeretne befejezni.
Az épület átalakítással nagy fába vágta a fejszéjét, de mint fogalmazott: "Érzelmileg kötődöm a Balatonhoz és Vonyarcvashegyhez is, így döntöttem arról, hogy itt szeretnék befektetni. Évekig külföldön élve sokféle kultúrát megismertem, sok megvalósítandó ötlet került a látókörömbe. Ezeket összegyűjtöttem, az elképzeléseimet átadtam az építésznek és a kivitelezőnek. Egy szabadtéri medencével, jakuzzival kiegészített Étterem – Klub – Longue Bár megépítésébe fogtam, ami új, minőségi szolgáltatást kínálva segít a vendégek igényét kiszolgálni."
Polgármesterként hiszek abban, hogy az efféle visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy a befektetőbarát és vállalkozóbarát önkormányzatként nevet szerezve egyre többen gondolják, hogy a minőségi szolgáltatás nyújtásának egyik legkiválóbb helyszíne az üdülőtelepülésünk.
– Milyen programmal indítják a szezont?
– Május 24-én este a Balaton Art Alkotóegyesület kiállításának nyitóünnepségét tartjuk a Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében. Másnap, szombaton 9 órakor Piroskereszt-túra indul a Berzsenyi-kilátóhoz. Délután háromtól pedig a Lidó strandot töltjük meg élettel, szórakozással. Koncertezik a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, valamint a Dupla KáVé. Fellépnek az új vonyarcvashegyi mazsorett csoport tagjai és az óvodásaink. A Nagykanizsai Gólyalábasok mellett bemutatót tart a ZIRANO bábszínház is. A részletes programot a www.vonyarcvashegy.hu oldalon lehet megtekinteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése