Archivum
Új villanyszerelő műhely
A zalaegerszegi Széchenyi Szakközépiskolában megújult, korszerű villanyszerelő műhelyt adtak át. A közel 5 millió értékű beruházás összes munkálatát a Deák - Széchenyi iskola diákjai végezték el, a szakoktatók tervei alapján. Az anyag és eszköz költséget részben az iskola, nagyobb részben a szakképzést támogató szponzor céget fedezték. "Egy év telt el az igény felmerülésétől a megvalósulásig, mely során megoldódott a korszerű villamos gyakorlati képzőhely kialakítása" - summázta örömmel Rozmán Sándor iskolaigazgató, majd büszkén sorolta, hogy mindez a villanyszerelő (11. G.), az erősáramú elektrotechnikus (13. C.), festő, mázoló, tapétázó (12. E) és a faipari képzésben (11. évfolyam) résztvevő tanulók munkájának köszönhető.
Számukra ez a feladat az évközi szakmai gyakorlat részét képezte, mégis speciális volt, melyet örömmel végeztek. Az igazgató kiemelte a szakmai munkaközösség lelkesedését, a beruházás hajtómotorját.
Az ünnepségen részt vevő Balaicz Zoltán alpolgármester szintén elismeréssel szólt az önerőből megvalósuló fejlesztésről, illetve a székhely és tagiskola példás együttműködéséről, mind a diákság, mind a nevelőtestület részéről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése