Archivum
Új orvosi rendelő komplexum épül
Várhatóan szeptembertől fogadja betegeit a Mátyás király utcai új orvosi rendelő komplexum, mely a Zárda utcai rendelő kiváltásaként épül meg. A beruházás megvalósításához az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán 50 millió forintos európai uniós támogatást nyert Zalaegerszeg önkormányzata, mely 85 millió forint saját erővel egészíti a 135 millió forintos összköltséget.
Az önkormányzat az elmúlt években sok figyelmet fordított az alapellátás fejlesztésére kihasználva az adódó pályázati lehetőségeket – mondta el Balaciz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere azon a sajtóbejáráson, melyen bemutatták a mintegy 40 százalékos készültségű épületet. Az egy orvos egy rendelő program minden önkormányzat számára példa lehet – értékelt az alpolgármester, aki jelezte, hogy a Landorhegyi úti háziorvosi rendelők felújításával idén befejeződik a több éve zajló infrastrukturális fejlesztéssorozat az alapellátásban.
A Mátyás király utcai új rendelőkomplexum 323 négyzetméteres hasznos alapterületen négy egységet – 2 felnőtt-, 1 gyermekorvosi rendelőt valamint 1 védőnői szolgálatot a hozzátartozó helyiségekkel – foglal magában. A 12 parkoló közül egy mozgáskorlátozott személyek számára lesz fenntartva. Az épület megközelítése és belső kialakítása szintén akadálymentes lesz.
A projekt a meglévő eszközállomány (defibrillátor, vérnyomásmérő holter, EKG stb.) bővítését is lehetővé teszi, melynek köszönhetően pontosabbá, megbízhatóbbá válik a diagnózis felállítása.
A kivitelezést a közbeszerzési eljárás nyertese, a Dunántúli Magasépítő Kft. végzi. Az építkezés 2012. április elsején kezdődött és július 13-án fejeződik be. A sajtóbejáráson továbbá elhangzott, tereprendezés, közműkiváltások, alapozás, falazás valamint a födémszerkezet és a tetőszerkezet építési munkái valósultak meg ez idáig.
Az ellátandó körzetek és praxisok száma változatlan marad. A szükséges működési engedélyek beszerzését követően az új rendelőkomplexum várhatón szeptembertől fogadja azokat a betegeket, aki a Zárda utcához tartoztak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése