Archivum
Új közbeszerzési eljárás indul a zalai szívcentrum kialakítására
korábbi tervekhez képest kevesebb műszaki tartalommal hirdetnek új közbeszerzési eljárást a Zala Megyei Kórházban a kardiológiai és szívsebészeti centrum csaknem 4,8 milliárd forintos megépítésére - tájékoztatta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) az MTI-t.
A közlemény szerint az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat vissza nem térítendő támogatásából finanszírozott fejlesztés új közbeszerzési eljárását a következő hetekben bonyolítják le. A fejlesztéshez korábban 10 százalékos önrészt biztosított a Zala Megyei Önkormányzat.
Az eredményhirdetést követően a befejezési határidő a tervek szerint 2014 októbere. Addig a gyógyító munka mellett folynak majd a rekonstrukciós munkálatok.
A beruházás legfontosabb eleme a kardiológiai és szívsebészeti centrum kialakítása. Megszűnhet a korszerűtlen, több telephelyes, pavilonrendszerű kórházi struktúra is. Korszerűsítik és bővítik a diagnosztikai eszközöket, például új CT-berendezést vásárolnak. Fejlesztik a központi műtők és az intenzív osztály eszközeit. A központi sterilizálót az új kardiológiai épületben, a központi műtőblokkhoz közvetlenül kapcsolódóan helyezik el.
Az új centrum kialakítása és fejlesztése azért is nagy jelentőségű, mert súlyponti kórházként az intézmény régiós szinten is ellátja a kardiovaszkuláris betegeket - olvasható a közleményben.
A zalaegerszegi kórház fejlesztését a korábbi fenntartó, a Zala Megyei Önkormányzat indította el, 2011 októberében bejelentve a csaknem 4,8 milliárd forintos európai uniós támogatás elnyerését.
A 15 ezer négyzetméteres beruházás az akkori tervek szerint idén májusra készült volna el, de áprilisban Limbach Viktor, a GYEMSZI referense a Zala Megyei Közgyűlés ülésén elmondta: 750 millió forintos forráshiány hátráltatja a fejlesztést, ami "kormányzati beavatkozást igényel".
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése