Archivum
Új kereszt és településmonográfia
Az új kereszt megáldásával és egy újabb településtörténeti monográfia bemutatásával ünnepelte a keresztény magyar állam alapításának évfordulóját Nemessándorháza augusztus 20-án. A Szent Istvánnak emléket állító ünnepség kiállítás-megnyitóval vette kezdetét a polgármesteri hivatal előtermében. Az érdeklődők Zsupos Alexandra „A hun birodalomtól a magyar királyságig – Történelmünk kiemelkedő alakjai címűgrafikai portrésorozatát tekinthették meg.
Ünnepség az államalapítás évfordulóján – Nemessándorházán
Szívesen tett eleget a felkérésnek az érettségi előtt álló fiatal lány, aki legutóbb a legnagyobb magyar irodalmárok arcképét örökítette meg a kultúra napi ünnepségre.

Az új kereszt megáldásával folytatódott az ünnepség a temetőben. Dr. Szabó Csaba polgármester elmondta, az 1961-ben felállított korábbi keresztet az időjárás igencsak megviselte, ezért a képviselő-testület egy új feszület elkészítése mellett döntött. A fakereszt Antal Sándor „aranykezű mester” munkája, míg a vörösréz-díszítés ijf. Mészáros Gézának köszönhető. Közel 250 ezer forintot fordítottak az új keresztre, amely ahogy Ilyés Dénes atya fogalmazott, vigasz és reménység is egyben a keresztény emberek számára.

A kultúrház udvarán tartott kenyérszentelő szentmisét a búcsúszentlászlói plébános, aki hangsúlyozta, hogy Szent István nemcsak államiságában, hanem hitében is megerősítette az országot. Az atya figyelmeztetett arra, hogy az újpogányság korát éljük napjainkban, melyben az emberi értékek tagadásának szemlélete uralkodik. Szent István intelmei éppen emiatt újra időszerűek, hogy öntudatára ébredjen a nemzet – hangsúlyozta.

A kultúrházban Ifj. Sándor Gyula Nemessándorháza története című művét mutatták be. Több mint egy évtized kutatómunkájának eredményét foglalja össze a településtörténeti monográfia, mely a múlt év végére állt össze. A szerző szerint azonban egy ilyen kötet soha nincs kész, mert mindig maradnak elvarratlan szálak, melyek követésén tovább lehet dolgozni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján -
rovatunk hírei
Trenkwalder, Magyarország Zala könyvesbolt - ZalaegerszegA-tól - Z-igzongorahangolás Üvegezés, képkeretezés - Zalaegerszegtuti-hifiTargonca, hidraulikus emelő - Zalaegerszegötvösmester nyomdanői szabó top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone Tesztpályán