Archivum
Új igazgató a katasztrófavédelemnél
Vezetőváltás történik július elsején a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Wéber Antal tűzoltóezredes helyére Egri Gyula tűzoltó alezredes kerül. A régi igazgató búcsúztatására és az új vezető beiktatására szerda délelőtt került sor a megyeháza Zrínyi-termében. Az eseményen részt vett dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Rigó Csaba kormánymegbízott.
A főigazgató beszédében elmondta: a zalaegerszegi igazgatóságot évek óta vezető Wéber Antal kiváló szakember; mérnöki tudással és komoly vezetői tapasztalattal rendelkezik. Ezért is kérték fel őt, hogy július elejétől vezesse a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. A figyelem ott egyértelműen a paksi atomerőműre irányul, hiszen az a legnagyobb veszélyforrás, ám biztosak benne, hogy az új vezető jó "őre" lesz az erőműnek is. A zalai megyeszékhelyen méltó utóda lesz a Nagykanizsáról érkezett Egri Gyula, akik töretlenül folytatja majd az eddigi munkát.
Bakondi György gratulál Egri Gyula kinevezéséhez
A leköszönő igazgató bízik benne, hogy továbbra is szakértő munka folyik majd a megyében, annál is inkább, mert az elmúlt öt esztendőben - Wéber irányítása alatt - számos újítás, fejlesztés történt az igazgatóság élén. Bővült a személyi állomány, műveleti szolgálat jött létre, s erősödtek a határon túli kapcsolatok is. Az ezredes jó munkát és sok sikert kívánt utódjának.
Wéber Antal (jobbról), Egri Gyula és dr. Bakondi György a fogadáson
Egri Gyula élete eddigi legnagyobb kihívásának értékeli a kinevezést, hiszen egy megújult, átalakult szervezet élén kell további sikereket elérnie. Az élet és vagyonbiztonság védelme a legfontosabb, így ő is ennek szellemében kíván cselekedni. Az új igazgató leszögezte: a vezetőváltás a munka menetét és minőségét nem befolyásolja majd.
Az igazgatóság munkatársai fogadáson búcsúztatták a régi, s köszöntötték az új vezetőt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése