Archivum
Tovább fejlesztik a százéves hévízi mozit
Várhatóan a tavalyi nézőrekordját is megdönti idén a hévízi mozi, Magyarország leglátogatottabb egytermes vetítőhelye, ahol a klimatizálás után digitalizálják és 3D-s formátumúra alakítják a vetítéseket. Az éppen száz éve megnyitott Fontana Filmszínházba júniusban több mint 1300, júliusban viszont már csaknem 3200 néző váltott jegyet, noha a múlt hónapban a korszerűsítések miatt egy hétig zárva tartott a mozi – mondta el az MTI-nek Halász Gábor, a vetítőhelyet is működtető Festetics művelődési központ igazgatója.
Hozzátette, hogy a tavalyi egész éves, mintegy 21 ezres nézőszám után a mostani számítások alapján idén elérhetik akár a 25 ezret is. Már a múlt évi adat is az egytermes mozik között országosan az első volt, de idén az átalakítások miatt csökkentett előadásszám mellett is növelni tudták a látogatottságot, a modernizáció révén pedig további növekedést várnak.
Az igazgató szerint a folyamatos fejlesztéseknek köszönhető a nézők számának emelkedése, de a filmkínálaton is változtattak, miközben a hévízi városi rendezvényekhez tematikusan igazított vetítéseket is tartanak. Jelentős előrelépés volt idén a mozi klimatizálása, a korszerűsítés második lépcsőjeként már folyik a vetítő digitalizálása, a következő lépésben pedig őszre alkalmassá teszik a mozit a 3D-s filmek vetítésére is.
A mozis fejlesztésekre idén összesen közel 35 millió forintot fordít a hévízi önkormányzat, amely fontosnak tartja, hogy a vendégek és a lakosság számára még több és minőségibb kikapcsolódási lehetőséget nyújtson - fűzte hozzá Halász Gábor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése