Archivum
Több mint hétszáz kamion vesztegel Zalában
Több mint hétszáz, többségében külföldi kamion vesztegel az időjárási körülmények miatt elrendelt forgalmi korlátozások okán Zala megyében, a sofőrök ellátását karitatív szervezetek is segítik - mondta el a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
Bangó Szilárd közölte: elsősorban Lenti és Rédics térségében, valamint az M7-es autópálya mentén több mint hatszáz teherjárművet helyeztek el kamionterminálokban, pihenőhelyeken vagy szükségparkolókban. További száznál is több jármű az M7-es autópálya Letenyéhez közeli szakaszán, a leállósávon várakozik hétfő óta.
A veszteglő kamionok 10-15 százaléka magyar, a külföldiek között szlovákok, lengyelek, litvánok, csehek és románok vannak legtöbben, az M7-es mellett állók között legnagyobb számban a román kamionosok vannak. A nagykanizsai tűzoltók a hajnali órákban végigellenőrizték a parkolókat, hogy a sofőrök bármilyen segítségre szorulnak-e, de erre nem volt igény.
A kényszerpihenő miatt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt munkatársai ételt és italt kínálnak a várakozóknak, elsősorban azokon a helyeken, ahol nincs lehetőség vásárlásra. Egyelőre azonban megfelelő módon gondoskodnak magukról, és a tapasztalatok szerint a meleg teát is "zömmel tisztelettel visszautasítják" - fogalmazott Bangó Szilárd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése