Archivum
"Táncolj még” AquaCity!
Véget ért a nyár, búcsúzik az AquaCity is. Augusztus 31-én este 18 órától mindenkit elvárnak a zalaegerszegi vízicsúszda- és élményparkba, ahol Szűcs Judith fellépésével kezdődik az esti mulatság, a folytatásban pedig az LGT Emlékzenekar csap a húrok közé. A bulit tűzijáték koronázza meg, ami a szervezők ígérete szerint nem lesz kicsi. A zárórendezvény ingyenesen látogatható.
Kugler László, az Egerszeg Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a szezonzáró ünnepi programok augusztus 30-án pénteken a Facebook-nappal kezdődnek. Mindazok, akik lájkolják az AquaCity facebook-profilját, és megosztották az augusztus 24-i felhívást, pénteken mindössze 10 forintba kerül a belépő, mely az összes szolgáltatás igénybevételére jogosít. Regisztráció nem lesz.
Az ügyvezető hozzátette, több ezres vendégseregre számítanak pénteken, ahogy szombaton is. Ezen a napon méltó módon szeretnének elbúcsúzni a szép, de főleg az augusztusi időjárást tekintve, szélsőséges szezontól. Az AquaCitybe 18 órától már ingyenesen lehet belépni. Szűcs Judith koncertje 18.30-kor kezdődik, "Táncolj még" és más sikerdalával felfokozva a buli hangulatot. Az énekesnőt élő koncert követi. A "Neked írom a dalt", "Zenevonat" és számtalan LGT sláger mellett a Veszprémi Utcazene Fesztiválok nagy sikerű zenekara, az LGT Emlékzenekar tesz arról, hogy biztosan ne legyen "Elfelejtett szó" szombaton sem. Az este fénypontja, a szezon megkoronázása várhatóan a 21 órakor kezdődő "nem kicsi tűzijáték" lesz. A színpadot úgy helyezték el, hogy mindenki élvezhesse a látványt. A nagy és színes durranásokról pedig extraméretű töltettek gondoskodnak.
A szezon értékelésével kapcsolatban elmondta, elégedettek és büszkék arra, hogy idén is sokat tettek azért, hogy Zalaegerszeg hírneve messzire eljusson. A 2012-es esztendő a látogatottságot tekintve rekordév volt: 92 091 fő fordult meg az AquaCityben. Idén is túl vannak már a 92 ezres vendégszámon, ami csak növekedhet a zárónapokkal. Ezt annak ellenére sikerült elérniük, hogy idén augusztus 19-e óta miatt mindössze 200 látogatójuk volt csak, a tavalyi több mint 20 ezres vendégszámmal szemben. Az augusztusi rossz időjárás beleszólt abba, hogy 2013-ban extracsúcsot érjenek el. Panaszra természetesen nincs okuk, idén is szép és felejthetetlen szezontól búcsúzhatnak.
A tűzijátékkal záruló est még nem az elköszönést jelenti, az AquaCity szeptember elsején 10 órától kinyit, és 20 óráig várja vendégeit egy utolsó fürdőzésre.
(A fotó tavalyi felvétel a szezonzáró estről)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése