Archivum
Szabad sajtó napi reggeli Egerváron
Első szabad sajtó napi reggelire invitálta Egervár önkormányzata a megyei sajtóorgánumok képviselőit a helyi Rózsa étterembe március 12-én. A kötetlen hangulatú összejövetel célja az volt, hogy megköszönjék a településről, a fejlesztésekről és nem utolsósorban a várkastély rekonstrukciójáról szóló tudósításokat, interjúkat.
Szijártó József polgármester köszöntőjében a sajtószabadság fontosságát emelte ki. Mint mondta, a sajtószabadság az 1948-49-es forradalom és szabadságharc egyik fontos követelése volt. A szabad sajtó egyik első termékeként megjelent Tizenkét pont első pontja az volt: Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését!
A polgármester beszélt arról is, hogy az újságírók, tévés és rádiós szerkesztők felelősségteljes és korrekt munkája révén az Egerváron történt eseményekről is értesülhetett a közvélemény. Megemlítette, az óvoda energetikai korszerűsítését, a település szülötte, Solymosy László ornitológus és néprajzkutató tiszteletére létesített közparkot, valamint Nádasdy–Széchenyi várkastély rekonstrukcióját. Az önkormányzat köszönete jeléül hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a sajtóreggelit.
Odonics Zsuppán Beáta sajtóreferens elmondta, az egyik legkedveltebb közösségi portálon népszerűsítik a megújuló várkastélyt, amit közel 74 ezren tekintettek meg. A közösségi oldalon való megjelenés hatására négy zalaegerszegi és három kelet-magyarországi óvoda és iskola jelezte, hogy szívesen töltenének el egy hetet a gyerekekkel a várkastélyban, a nyáron. Emellett cégek és intézmények is jelentkeztek, hogy konferenciákat tartanának a várhatóan április végén átadandó várkastélyban. Azt is tervezik, hogy megyei lap Véndiák melléklete, a ballagó osztályok fotózása számára helyszínként ajánlják fel a késő reneszánsz stílusú épületet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése