Archivum
Siker a felsőoktatásban
A zalaegerszegi felsőoktatás történetében az eddigi legtöbb elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait. A három helyi főiskolára 467 diákot vettek fel, szemben a tavalyi 363-al. Mindez a már hagyományos tanévkezdés előtti közös felsőoktatási sajtótájékoztatón hangzott el, ahol az intézmények vezetői adtak részletes tájékoztatást.
Zalaegerszegen nőtt a hallgatók létszáma
Balaicz Zoltán alpolgármester hangsúlyozta: míg a demográfiai apály miatt országosan csökkent a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, addig Zalaegerszegen nőtt. 2013-ban összesen 95 ezer 445-en jelentkeztek valamilyen felsőoktatási intézménybe, közülük 72 ezer 159-et vettek fel, ami meghaladja a 75 százalékos arányt. Államilag finanszírozott formában 58 ezer 844-en tanulnak. Idén egyébként 10 ezer 885 képzést hirdettek meg. Az alpolgármester hozzátette: Zalaegerszegen magas színvonalú képzés folyik a főiskolákon, ehhez hozzájárul az is, hogy komoly fejlesztések történtek az elmúlt években, amihez a város önkormányzata anyagilag is hozzájárult.
Dr. Solt Katalin, a BGF zalaegerszegi gazdálkodási karának dékánja is arról beszélt, hogy minden főiskolán visszaesett a hallgatói létszám. A BGF legkisebb kara a zalaegerszegi, itt viszont emelkedett a létszám, az első helyes jelentkezők száma 29 százalékkal nőtt 269-en kezdik meg tanulmányaikat. Ez részben köszönhető a kampuszon megrendezésre kerülő sok-sok programnak (különösen a Zöld Kampusznak), melynek keretében közel kétezer diák látogatott el hozzájuk. Mint fogalmazott, három alapképzési szakon - nappali és levelezőn is - tanulhatnak a diákok. A pénzügyi mesterszakot nem tudták indítani a kevés jelentkező miatt, úgyszintén a közszolgálati alapszakot sem, érdektelenség hiányában.
Dr. Csidei Irén, a PTE egészségtudományi kar zalaegerszegi képzési központjának igazgatója is növekvő érdeklődésről számolt be. Az első évfolyamosok létszáma meghaladja az egy évvel korábbit. Szeptember 2-án 137 elsőéves kezdi meg tanulmányait a képzési központban, közülük 97-en választották a gyógytornász szakirányt, negyvenen pedig az egészségügyi szervező alapszakot. Mint az igazgató elmondta, 2008 óta először a teljes hallgatói létszámuk 400 fő fölé emelkedett.
Dr. Varga Mihály a Nyugat-magyarországi Egyetem Gépészeti és Mechatronikai Intézetének igazgatója arról tájékoztatott, hogy 53 fővel kezdik az első évfolyamot, ami 20 százalékos növekedést jelent. A beiskolázási programot támogatja a város önkormányzata és a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Az eddig is gyakorlatorientált képzésben második alkalommal hirdetik meg a népszerű, úgynevezett duális képzési formát. A régió iparvállalataival együttműködve ebben az évben már két évfolyamon folytatják ezt a képzést.
Zalaegerszeg számára nagyon fontos a helyi műszaki felsőoktatás, azaz a mechatronikai mérnöki képzés. A jól képzett mérnökök iránt rendkívül nagy a kereslet a munkaerőpiacon - hangzott el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán