Archivum
Segítik a tanulást Keszthelyen
Keszthely Város Önkormányzata 2013-ra is csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Ennek fedezetére az önkormányzat a 2013. évi költségvetésében 3 millió forintot tervezett be.
A támogatással segíteni szeretnék azokat a keszthelyi fiatalokat, akiknek komoly anyagi terhet jelentenek a főiskolai, egyetemi tanulmányok.
A legjobb befektetés a tanulás, amihez Keszthely Város Önkormányzata a lehetőségeihez mérten igyekszik hozzájárulni, a rászorultság alapos vizsgálata után.
A pályázatok elbírálása az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság, valamint az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság hatásköre. A két bizottság együttes ülésen, konszenzusos alapon hozta meg döntését. Figyelembe vették többek között az egy főre eső jövedelmet, a családban található gépjárműveket, az eltartottak számát, a tartós betegséget és a családban lévő munkanélküliséget is.
A 2012. november 23-i határidőre 99 db "A" és 6 db "B" típusú pályázati anyag került benyújtásra. Az első kategória a már felsőfokon tanuló, az utóbbi az érettségi előtt álló, de a következő tanévtől felsőfokú tanulmányokat folytatni szándékozó diákokra vonatkozik.
A benyújtott pályázatok száma a tavalyi jelentkezésekhez képest 30 %-os csökkenést mutat, így az idei évben majdnem minden pályázatot támogatni tudtak.
A megítélt támogatások mértéke személyenként és havonta 1500 és 5000 forint közé esik.
A megítélt összeget a Zala megyei önkormányzat kiegészítheti a saját támogatásával. A megszerzett együttes támogatást megkétszerezi az állam. Ennek megfelelően akár tízezer forintot is kaphatnak a fiatalok tíz hónapon át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése