Archivum
Géppel szedik fel rágógumikat az utcákon
Egy speciális vegyszer segítségével környezetbarát módon oldja fel a járófelületekre tapadt rágógumit az a holland gép, amelyet a város tulajdonában álló egyik társaság állított üzembe Zalaegerszegen.
A Kossuth utcában pénteken tartott sajtóbemutatón Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: a zalai megyeszékhelyen az utóbbi években megújult burkolatokon sötét foltokként megjelentek az eldobott rágógumik gyarapodó nyomai. A már korábban elindult Ökováros program keretében ezért határoztak arról, hogy a világban körülnézve keresnek megoldást a járófelületeket borító foltok hatékony eltávolítására.
A város tulajdonában lévő Kontakt Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. a program keretéből 1,5 millió forintért vásárolta meg Hollandiában azt a berendezést, amellyel a város területén mostantól folyamatosan dolgoznak. A géppel az utóbbi két-három hétben próbaüzemet végeztek, a Deák teret már megtisztították vele.
Aladi Gusztáv, a társaság ügyvezetője közölte: a beszerzési ár tartalmazza a szükséges vegyszereket, amelyek a környezetet nem terhelő módon azonnal feloldják a rágógumi-maradékokat. Az áramfejlesztővel hajtott berendezés gőzzé alakítja a tisztítószert és a hozzá adagolt vizet, feloldja és elpárologtatja a lerakódásokat, majd a kifehéredett foltokat a járdafelület gőzborotvás áttisztításával tünteti el.
A berendezéshez használt tisztítószerből egy literrel nagyjából 120 rágógumifoltot lehet feloldani, a gép kezeléséhez két ember szükséges. A tisztításhoz használt vizet tartályban szállítják az adott helyszínre - részletezte az ügyvezető.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése