Archivum
Pünkösd és apák napja
Hagyományosan az édesapákat ünnepelték a zalaegerszegi Szent Család Óvodában. A szabadtéri, piknik hangulatú, vidám családi együttlét az idén a Pünkösd jegyében zajlott.
Az óvoda fennállása óta hagyomány, hogy nem csak az anyukákat, hanem az apukákat is felköszöntik a gyerekek az év vége felé, mondta Kovácsné Ujj Andrea óvodavezető.
- Az apai hivatás szépségére, fontosságára, a családok és a gyerekek életében betöltött felelős szerepére kívánunk emlékezni ilyenkor, s az apák napjával zárjuk is a tanév programjait – mondta Kovácsné Ujj Andrea. – A téma mindig ez, a tartalom változó. Az idén a Pünkösddel esett egybe az ünnep, és ez határozta meg a jellegét. A szervezést a családok vállalták nagy örömmel és aktivitással. Ajándékokat készítettek, melyeket az óvoda udvarában lévő "vásárban", a gyerekeknek adott talentumokért lehetett megvásárolni. A talentumokat mindenki ajándékba kapta, de azzal gazdálkodni kell, ahogy a nagybetűs életben sem mindegy, hogy használjuk fel a kapott javakat. A vásár mellett sok mozgásos és ügyességi játék is szerepel a programban.
Az apukák kivették részüket a közös játékokból, s meghatódva hallgatták a gyerekek hozzájuk intézett szavalatát. A nap zárásaként Stróber László apátplébános pünkösdi áldása után koncert várta a családokat, illetve a Szentlélek eljövetelének szimbólumaként galambokat engedtek fel az óvoda udvaráról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítette