Archivum
Nem vizsgálódik Keszthelyen az európai csalás elleni hivatal
Nem folytat vizsgálatot Keszthely belvárosának európai uniós támogatással megvalósuló felújítása ügyében az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) - tájékoztatta a város polgármestere közleményben az MTI-t kedden.
A keszthelyi vizsgálatról szóló hírek azután láttak napvilágot, hogy a Közgép Zrt. hétfőn közleményben tudatta, az OLAF nem a céget vizsgálja, hanem egy magyarországi város központjának felújításáról kért adatokat a társaságtól.
Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) a sajtóban megjelenteket valótlan híresztelésnek nevezte, hozzátéve, hogy az önkormányzat tudomása szerint az a vizsgálat, amelyben a Közgép Zrt. adatszolgáltatóként vesz részt, nem érinti a keszthelyi beruházást.
A keszthelyi városházára "semmilyen megkeresés, felülvizsgálati értesítés, hivatalos irat ezzel kapcsolatban nem érkezett" - fogalmazott. A polgármester közölte:
az önkormányzat törvényesen, minden vonatkozó jogszabályi előírást betartva járt el a történelmi belváros rehabilitációját és a gyalogos térrendszer kiterjesztését célzó projekt első és második ütemének közbeszerzési eljárásánál.
A keszthelyi projektek közbeszerzését "a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya, a Közbeszerzési Döntőbizottság és közreműködő szervezetként a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is áttanulmányozta, ajánlásokat tett és megfelelőnek találta" - közölte Ruzsics Ferenc, kiegészítve ezt azzal, hogy a város honlapján minden nyilvános adat megtalálható a projektről.
Keszthelyen két lépcsőben csaknem 1,9 milliárd forintos fejlesztéssel újul meg a belváros. Az első ütem munkálatairól 2010 augusztusában Manninger Jenő, a NYDRFT elnöke elmondta: az 1 milliárd 158 millió forintos fejlesztéshez a régiós fejlesztési tanács 530 millió forint támogatást nyújtott, a fennmaradó összeget a város biztosítja.
Ruzsics Ferenc az újabb nyertes pályázatot követően 2011. november 16-án elmondta, hogy a második ütem teljes költsége mintegy 730 millió forint. Ehhez az önkormányzat 125 millió, a város tulajdonában lévő Keszthelyi VÜZ Nonprofit Kft. pedig 49 millió forint önrészt vállalt, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) ugyanakkor közel 540 millió forint támogatást ítélt meg.
A második fejlesztési lépcsőben a város által indított első közbeszerzési eljárás eredménytelen volt, mert az egyetlen pályázó ajánlata nem fért bele az előzetes tervek szerinti költségvetési keretbe. A megismételt eljárás - több költségcsökkentő tárgyalási fordulóval - már sikerrel járt, a beruházás első ütemét is megvalósító konzorcium, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., illetve a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. közösen nyerte el a munkákat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése