Archivum
Nagy Csillag érdemrend Balaicz Zoltánnak
A Vatikánban bejegyzett és 1326-ban Károly Róbert királyunk által alapított Nemzetközi Szent György Lovagrend a történelmi keresztény egyházak támogatásáért, a határon túli (elsősorban erdélyi és kárpátaljai) magyarság segítéséért és a rend céljainak megvalósításában elért kiemelkedő eredményeiért a lovagrend legmagasabb rangú kitüntetését, a Nagy Csillag Érdemrendet adományozta Balaicz Zoltánnak, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármesternek, a lovagrend tagjának.
A pápai templomban szombaton rendezett ünnepségen lovag Tadeus Kaczor, a rend lengyel nagymestere nevében lovag Balla Miklós nagyprior adta át a kitüntetést. A rendezvényen lovaggá avatták Buzánszky Jenőt, 49-szeres válogatott labdarúgót, az Aranycsapat legendás hátvédjét, a Nemzet Sportolóját. Kitüntetésben részesült Grosics Gyula, 86-szoros válogatott labdarúgó, az Aranycsapat legendás kapusa, a Nemzet Sportolója (egészségi állapota miatt sajnos nem tudott személyesen jelen lenni), továbbá részt vett az ünnepségen gróf Bethlen István is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése