Archivum
Megoldandó problémák: lakhatás és álláshiány
A lakhatási körülmények és a honi munkahelyek hiánya miatti kényszerből – amit egy márciusi felmérő tanulmány adatsora is igazol – már több mint egymillió magyar dolgozik és fizet társadalombiztosítási járulékot Angliában, de az elvándorlás a miniszterelnöki kijelentéssel szemben nem kalandvágyból következik be – állította sajtótájékoztatón Selmeczy Zsuzsanna, a Jobbik Keszthelyi Alapszervezetének elnöke.
Szerinte Keszthelyről is kényszerből ment külföldre sok száz ember, hogy munkát vállaljon. A Balaton-parti városban 133 önkormányzati fenntartású munkahely szűnt meg az elmúlt négy évben. A racionalizálási reform, a közigazgatási átszervezés az oktatástól a kultúrán át a saját cégekig rengeteg megszűnő munkahelyet érintett-húzta alá. A leépítés érintettje volt a bölcsőde, de a létszámcsökkentés nem kerülte el az óvodákat, és az iskolákat sem.
A legnagyobb helyi munkáltató, a Helikon kastélymúzeum is megvált több mint 80 dolgozójától, de a Jobbik szerint rengeteg kis- és középvállakozó adta fel a küzdelmet a magas adó- és járulékterhek miatt. A munkahelyteremtés területén az elmúlt négy évben semmi előrelépés nem történt Keszthelyen, pedig a párt "fenntartható települések programja" hatékony segítség lehetne.
Selmeczy Zsuzsanna szerint az egyetemmel közösen startolhatna egy munkahelyteremtő program és erőteljesebben – akár a regionális pénz bevezetésével- kellene támogatni a helyben élő kis- és középvállalkozókat. A Balaton-parti lepusztult állapotú szállodák (Hullám és Balaton) befektetőire sem talált még rá évek óta az önkormányzat, pedig azok, jelentős számban teremtenének álláshelyeket. A másik nagy probléma a fiatalok lakáshelyzetének megoldása. A város által fenntartott lakásállomány évről-évre apad, ami vagyonvesztést is jelent. Itt az önfenntartó települési mintát másolva egy kedvező áron kínált bérlakás-építési- és vásárlási program segíthetné a fiatalokat. Így itthon maradhatnának, gyermeket vállalnak és ezzel a katasztrofális népesedési helyzet helyben is javulna.
"Fenntartható és otthonteremtést ösztönző, átfogó lakáskoncepció kidolgozását tervezi a keszthelyi önkormányzat az ingatlanállomány fenntartható kezelése, az ezzel kapcsolatos kintlévőségek csökkentése, valamint a városban letelepülni szándékozó fiatalok otthonteremtése érdekében" – olvasható a Ruzsics Ferenc polgármester által kiadott sajtóközleményben, ami szerint: közel 320 lakás céljára szolgáló ingatlan szerepel az önkormányzat vagyonkataszteri nyilvántartásában. Ezek többsége lakott, a jelenleg 40 üresen álló lakásnak pedig majd mindegyike a mostani állapotában alkalmatlan a bérbeadásra.
Az önkormányzati tulajdonú épületek nagy része meglehetősen leromlott állapotú, ráadásul a felújításra szoruló ingatlanok sokszor műemléki és helyi védettség alatt álló épületek, a felújítási munkák így jelentős kiadással járnának, az állapotjavítás elhúzódása pedig további állagromlással jár. Néhány éve a képviselő-testület megteremtette a lehetőséget a költségelven és piaci alapon bérbe adott lakások bent lakó bérlők általi kedvezményes megvásárlására, ám ezzel viszonylag kevesen éltek.
Mindeközben csaknem százmillió forintra rúg a bérlők által felhalmozott tartozások összege, és ezek behajtása nagyon nehézkes. Különféle szociálpolitikai szempontok miatt kilakoltatásra a legritkább esetben kerül sor a felmondott bérlet esetében, így a tartozás tovább növekszik, az önkormányzat pedig nem jut hozzá az ingatlanhoz. A koncepció ezért célul tűzi ki egy olyan prevenciós rendszer kialakítását is, amely megakadályozza a lakbér- és a közüzemidíj-hátralék felhalmozódását.
A városvezetés emellett minden eszközzel támogatni kívánja a helyi közösségek erősítését, generációk együttműködését, és a fiatalok helyben maradását, ide vonzását. Ennek érdekében otthonteremtő bérlakás-program indítását vették tervbe, mellyel a város segíthet a munkát kereső fiataloknak, és közvetve a szakképzett munkavállalókat kereső, foglalkoztató cégeknek, intézményeknek egyaránt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés