Archivum
Megérdemli a figyelmet
Összesen egy milliárd egyszáz millió forintot fordít évente saját költségvetéséből a szociális ellátórendszere Zalaegerszeg önkormányzata, hangzott el azon a sajtóbeszélgetésen, melyen bemutatták a város által működtetett intézmények, a Zalaegerszegi Gondozási Központ, a Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ valamint a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék működését és tevékenykénységét.
Sajtóbeszélgetés a szociális ellátórendszer jelentőségéről
Gyutai Csaba polgármester úgy fogalmazott, nagyon sok pénzt felhasználó rendszerről van szó, éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy erre a területre, ami ellátási formáival nélkülözhetetlen szerepet tölt be, ráirányítsák közvélemény figyelmét. Az önkormányzat három intézménnyel kötött ellátási szerződés keretében a hajléktalan- és fogyatékos ellátás működtetését is segíti. Ebben az ellátórendszerben összesen 362 fő (ebből 57 fő a szerződéses intézményekben) dolgozik, akik 3801 fő rászorulóról gondoskodnak. A szociális intézményrendszer fenntartására fordított egy milliárd egyszáz millió forinton felül az önkormányzat idén összesen 163 millió forintos beruházást valósított meg elnyert pályázati támogatásokból valamint saját erőből. Új épületszárnnyal bővítették az Űrhajós úti Bölcsődét, a családsegítő központban infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, a bölcsődékben korszerűsítési munkákat végeztek, miközben az "Egymásra hangolva" című projektben az alapszolgáltatások összehangolásán dolgoztak. Folytatják az intézményrendszer fejlesztését, erre 255 millió forintot szánnak, ami többek között a nyugdíjasház felújítását teszi lehetővé.
A polgármester a szociális munka ünnepéhez kapcsolódóan beszélt a tevékenység jelentőségéről, és méltatta az ezen a területen dolgozók áldozatos és felelősségteljes munkáját.
Prenner Zsuzsanna, az Egyesített Bölcsődék vezetője elmondta, a négy bölcsődében összesen 396 férőhely áll rendelkezésre, ebből jelenleg 20–25 üres. A három év alattiak húsz százalékát tudják ellátni, ami jóval felette van az országos 12-13 százalékos átlagnak. A gyerekek 80 százaléka kétéves kora után kerül bölcsődébe, ahol az alapellátás mellett a fel nem vett gyerekeknek egyéb ellátási formákat (játszócsoport, gyermekfelügyelet stb.) biztosítanak. Beszélt arról, hogy egy gyermek havi ellátása 114 ezer forintba kerül, ebből az önkormányzati költségvállalás 36 ezer forint, a szülőktől kért gondozási díj pedig ötezer forint körüli, ami méltányos.
Radics Andrea, a gondozási központ vezetője kiemelte, nagyon fontos, hogy az idősek minél tovább maradhassanak saját környezetükben. Ennek érdekében szociális étkeztetéssel, valamint a házi és jelzőrendszeres segítségnyújtással állnak rendelkezésre a rászorulók számára. Emellett három idősklubot működtetnek, továbbá nappali ellátást biztosítanak a demenciában szenvedők valamint a pszichiátriai és szenvedélybetegek számára. A bentlakásos elhelyezést az idősek gondozóháza valamint az idősek otthona vállalja fel, az előbbi 42, míg az utóbbi 98 férőhelyes. Ezen szakellátások vonatkozásában hosszú a várakozó lista, fél-háromnegyed év is lehet a gondozóházba való bekerülés, az idősek otthonában akár a két évet is meghaladhatja. Intézményük még a nyugdíjas otthonház, ezzel kapcsolatban örömét fejezte ki, hogy az épület megújulhat a szociális városrehabilitációs programnak köszönhetően.
Unyi János, a családsegítő szolgálat és gyermekjóléti központ vezetője elmondta, szociális alapszolgáltatásaik alanyi jogon ingyenesen vehetők igénybe. A családsegítő központ évente mintegy 1300 ügyféllel foglalkozik. Egyre több a mentális, megélhetési és lakhatási problémákkal küzdő család. Önsegélyező csoportokat működtetnek, adósságkezelései lakhatási közalapítványt működtetnek, emellett szociális közösségi munkát is végeznek. Tűzifaakciókat hirdetnek, valamint évente három alkalommal élelmiszeradomány adnak mintegy ezer főnek. A gyermekjóléti központ évente 500 gyermek és 350 család problémáit igyekszik megoldani a gyermek testi, érzelmi, értelmi fejlődésének, jólétének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében.
Gyutai Csaba hozzátette, idén nem vásárolnak fát, hanem az önkormányzat közigazgatási területén lévő faanyagot használják fel, s a tűzifaakcióban 350–400 köbméter fát adnak a rászorulóknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán