Archivum
Már készülnek a korhű bútorok
Egervár önkormányzata idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a kistérségi vásárt, az Egervári László Általános Iskola tornatermében közel negyven kiállító mutatkozik be a településről és térségéből. A rendezvény ezúttal is helyet kulturális és szakmai programoknak. A vásár szervezése mellett az önkormányzat fejlesztési terveivel is foglalkozik, hiszen idén több beruházást kell elkezdenie, közte az egervári kastély félmilliárdos rekonstrukcióját.
Kastélyrekonstrukció, óvodafelújítás, eladó lakótelkek Egerváron
– Elsőként az óvoda felújításába kezdhetünk, melyre tizenöt millió forintot nyertünk a Belügyminisztériumtól. Önkormányzatunk, az intézményfenntartók közül most is egymaga, három millió forintot tesz hozzá a beruházáshoz, mely az óvoda energetikai korszerűsítését teszi lehetővé – avat a részletekbe Szíjártó József polgármester. – Minden nyílászárót kicserélünk, kondenzációs gázkazánt helyezünk üzembe, ami együttesen legalább negyven százalékkal csökkenti majd a fűtési kiadásokat. A radiátorok cseréjét nem támogatta a pályázat, de szerencsére meg tudtuk oldani a kérdést. Részben elkezdődött a munka a kastélyban is, így az ott leszerelt, de még jó állapotú radiátorokat szereltük át az óvodába. Külső szigetelés, festés, mozgáskorlátozott WC és rámpa kialakítása szintén feladat, a munkálatokkal május 31-ig kell elkészülnünk. Az óvodában 25 éve nem történt ilyen jelentős felújítás, ezért is örülünk a beruházásnak. Mivel megszépül az óvoda, a szomszédos konyha elavult épületén is végzünk felújítást, hogy ne üssenek el annyira egymástól.
– Ha már az intézményekről beszélgettünk, terveznek- e felújítást az iskolában?
– Igen. Egy pályázaton dolgozunk, amit szintén a Belügyminisztériumhoz lehet beadni áprilisban. A kiírás támogatja a sporttevékenységgel kapcsolatos intézményi felújításokat, mi ezzel a lehetőséggel szeretnénk élni. Vagy huszonöt éve nem volt komolyabb felújítás az iskola tornatermében, ahol szintén energetikai korszerűsítést valósíthatunk meg, ha nyer majd pályázatunk. A nyílászárókat cserélnénk ki, valamint megújítanánk a világítást. Tíz–tizenkét millió forintos beruházással számolunk, sajnos nagyobb összegűt nem tudunk megvalósítani, mert feltehetően ebben is egyedül viseljük az önrészt, ami 2-3 millió forintot jelent önkormányzatunk számára.
– Elkészült az új utca. Van-e érdeklődés a telkek iránt?
– Határidőre, vagyis az elmúlt év végére készültünk el a közművek kiépítésével. Nem kellett hitelt felvennünk, a beruházását a saját erőből finanszíroztuk, melyet pénzügyileg is elszámoltunk már. A főútra néző telkeknek már van gazdája, az új utcában lévő tizennégy telek pedig eladásra vár. A 950 és 1150 négyzetméter közötti nagyságú építési telkek vételára 3,2 és 4 millió forint között mozog. Egy ingatlaniroda foglalkozik értékesítésükkel, de önkormányzatunknál is lehet érdeklődni. Minden vezeték a föld alatt van, tehát a villany, a kábeltévé és internet is. A szolgáltató tetszés szerint választható. Sikerült dönteni az utca elnevezésében, melyet internetes szavazásra bocsájtottunk. A három lehetőség közül a szavazatok több mint hatvan százaléka településünk híres szülöttjére, Solymosi László ornitológusra érkezett.
– Milyen volt az élet egy reneszánsz várkastélyban? Mikorra derülhet ki?
– Jó hír a kastéllyal kapcsolatban, hogy biztató tárgyalásokat folytatunk a szükséges hitel felvétele érdekében. Takarékos gazdálkodásuknak köszönhetően húsz millió forintot tudtunk félrerakni, így csak nyolcvan millió hitelre van szükségünk, amit a beruházás önerejeként kell biztosítania önkormányzatunknak. Megkaptuk az engedélyt a közbeszerzési eljárás elindítására, ami hamarosan megjelenik a közbeszerzési értesítőben. Ha minden jól alakul a nyár elején megkezdődhetnek a munkálatok. Eredetileg 2012 nyarára kellett volna befejeznünk a kivitelezést, de egy évet csúsztunk a hatósági eljárások elhúzódása miatt.
– A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azonban segítségükre sietett.
– Sikeres tárgyalásokat folytattunk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, mint a projekt támogató szervezetével, amely engedélyt adott a befejezési határidő egy évvel való meghosszabbítására. A beruházás műszaki ellenőre úgy látja, sikerül megvalósítani a projektet az új határidőre, ami 2013 nyara. Egy közbeszerzési eljárást azonban már lefolytattunk, melynek következtében a korhű bútorok (úgynevezett bútorkópiák) legyártása már megkezdődött Szentendrén. Hazánkban mindössze három cég foglalkozik ezzel a speciális tevékenységgel, közülük választottuk ki a legkedvezőbb ajánlattevőt.
– A hétvégén kistérségi vásárt rendeznek.
– Az északnyugat-zalai kistérségi társulás hagyományos húsvét előtti rendezvényének immár tizenkettedik alkalommal adunk otthont iskolánk tornatermében. Nagyon örülünk annak, hogy nagy az érdeklődés a vállalkozások, kézművesek körében. A közel negyven kiállító között újra vendégül láthatjuk az erdélyi kürtőskalács-készítőket is. Igazán változatos programot kínálunk minden korosztály számára. A gyerekek kézműves és szabadtéri foglalkozáson vehetnek részt. Szombat este Oszvald Marika szórakoztatja a felnőtteket, vasárnap este a fiatalabb korosztály kedvére igyekszünk tenni a dallamos rockzenét játszó zalaegerszegi együttessel, a Plugin-nal. A kulturális szórakoztató programok mellett gondoltunk az egészségre, ingyenes szűrővizsgálatokkal és véradási lehetőséggel is várjuk az érdeklődőket. Az előrejelzés szerint nagyon jó idő lesz hétvégére, minden bizonnyal sokan kimennek a hegyre, a kiskertekbe. Az egyik napot azonban szánják a kistérségi vásárra, ahol szeretettel várunk mindenkit – hangsúlyozta Szíjártó József.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése