Archivum
M9: kiemelt beruházás legyen!
Kezdeményezik, hogy a Nemzeti Közlekedési Stratégiában kiemelt beruházásként szerepeljenek az M9 gyorsforgalmi útvonal szakaszai. Erről is határozatot hozott az "M9" Térségi Fejlesztési Tanács legutóbbi zalaegerszegi ülésén.
Építéséért lobbizik Zala a többi érintett megyével
Az ülésen Bodó Imre, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője számolt be az érintett megyékből érkező polgármestereknek és szakembereknek az M9-es gyorsforgalmi út előkészítési folyamatának helyzetéről. A beruházás első ütemében a Szombathely–Vasvár, a Vasvár–Nagykanizsa és a Kaposvár–Szekszárd közötti szakasz épülhet meg 2016-tól 2020-ig, a Kaposvár–Nagykanizsa közötti etap pedig 2021–2024 között.
A Szombathely–Vasvár közötti szakasznál elindították a közbeszerzési eljárást a környezetvédelmi hatásvizsgálat és engedély megszerzése érdekében. A tervezői szerződést várhatóan szeptemberben írják alá. A Vasvár–Nagykanizsa szakaszra is elindult a közbeszerzési eljárás, de itt az előbb említett eljárásokon túl megvalósíthatósági vizsgálatot is kérnek, mert még nincs elfogadott nyomvonal. Véleménye szerint mindkét esetben 2014 végére készülhetnek el a tervek, amit 2015-ben nyújtanak be környezetvédelmi engedélyezésre. A Kaposvár–Szekszárd szakasz esetében már elkészültek a környezetvédelmi engedélyezési dokumentációk. Itt 2015 végére megszerezhető lesz az építési engedély Kaposvár és Bonyhád közötti szakaszra.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere felvette, miért tart másfél évig a környezetvédelmi engedélyeztetés benyújtása. A projektvezető úgy válaszolt: miután nincs még nyomvonala a Zala megyét érintő szakasznak, több nyomvonalváltozatot tartalmazó megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteniük, amit jóvá kell hagyatni a szakmai plénum és a finanszírozó részéről. Ezután tudják csak leszűkíteni 2-3 nyomvonalvariációra a tervezetet, melyre már el lehet készíttetni a környezeti hatásvizsgálatot. Ez egy vegetációs időszakot ölel fel, így eltart 10–12 hónapig. Az ezt követő környezetvédelmi engedélyeztetés szintén hónapokat vesz igénybe.
Manninger Jenő, a térségi tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyorsforgalmi utak építése nem szerepel prioritásként a 2014–2020 uniós pénzügyi időszakban. Ennek ellenére szükségesnek tartja az előkészítés folytatását, mert más támogatási címeken, például a közúti összeköttetés javítása, finanszírozhatók lehetnek egyes szakaszok megépítése A Zala megye területén keresztül haladó Vasvár–Nagykanizsa közötti Jelenleg a kezdeti tanulmánytervi nyomvonalkeresés fázisánál tartanak.
Az ülésen elhangzott, a Tanács folyamatosan figyelemmel kíséri az M9 gyorsforgalmi út fejlesztésével kapcsolatos tervezési folyamatok alakulását és minden lehetséges alkalmat megragad az "eredeti M9" teljes dunántúli szakaszáért, azaz a Sopron – Szombathely – Zalaegerszeg – Kaposvár – Szekszárd útvonalért való lobbizás érdekében. Ennek érdekében a Térségi Fejlesztési Tanács tájékozódott a készülő megyei területfejlesztési koncepciók M9-et érintő rendelkezéseiről és hangsúlyosan kérte az érintett hat megyei önkormányzatot, hogy jelenjen meg ezen területfejlesztési dokumentumban az M9 gyorsforgalmi út megvalósításának szükségessége.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése