Archivum
Lovas-, kutyás- és kerékpáros járőrszolgálattal
A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) május derekán a keszthelyi Festetics Kastély Tükörtermében tartotta évadnyitó ülését. A rendezvényt követően a rendőri vezetők a vendéglátó város polgármesterével kiegészülve a Velencei-tükörteremben sajtótájékoztatón számoltak be a szezonra való felkészülés eddig megtett lépéseiről.
Szezonban is: gyorsan, törvényesen, szakszerűen
Mint Nothoff Ingrid megyei sajtófőnök aláhúzta: a BKKB június 1-jétől szeptember 15-ig hangolja össze Somogy, Veszprém és Zala megyék Balaton-parti térségében működő rendőrkapitányságainak munkáját, valamint Fejér megye Velencei-tóhoz köthető kapitányságainak tevékenységét.
Papp Károly rendőr vezérőrnagy, Országos Rendőrfőkapitány emlékeztetett rá: a rendőrségnek mindig kiemelt feladata az idegenforgalmi főszezon feladatainak ellátása, végrehajtása. Mint jelezte: a felkészülés már hónapokkal ezelőtt elindult és ezúttal a négy megye rendészeti főkapitány helyettesei tájékoztatták az ülés résztvevőit a felkészülés helyzetéről. "Megnyugtató volt hallani, hogy mind a humánerőforrás, mind a logisztika, mind a költségvetés egyes tételeinek tekintetében minden biztosított ahhoz, hogy a társszervekkel, az önkormányzatokkal, a polgárőrséggel, a civil szervezetekkel együttműködésben a rendőrség a turisztikai főidényben megfelelő közrendet és közbiztonságot szavatoljon a balatoni térségben és a Velencei-tó mellett, garantálva a polgárok szubjektív biztonságérzetét."- fogalmazott. Megfelelő rendőri jelenléttel kívánnak megjelenni a köztereken, de a rendőrök akár "észrevétlenül", ám mindig törvényesen, gyorsan, szakszerűen látják el a feladatukat. Ezúttal is nagy hangsúly kerül a bűnmegelőzésre, a strandi lopások és gépkocsi feltörések kivédésére. Ezt a munkát segíti a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is. Fontos az elmúlt fél évtizedben folyamatosan javuló közlekedésbiztonság helyzetének garantálása. A torlódásokra, balesetekre való gyorsabb reagálás szándékával elkészültek az M7-es autópálya menti útszakaszokat érintő terelési tervek, amelyben alternatív útvonalak lehetőségéről is tájékoztatást adnak a gépjárművezetőknek. A négy megye július elsejétől augusztus végéig számíthat a készenléti rendőrség erőire; a Nemzeti Nyomozóirodától bűnügyi támogatást, a bevetési osztálytól pedig egyenruhás közterületi jelenlétet kapnak. A folyamatosan rendelkezésre álló egységek jó időjárás esetén rugalmasan, már júniusban is bevetésre készek. Nagyon színes és gazdag rendezvénykínálattal várja a Balaton a turistákat. Az ORFK a kiemelt fesztiválokra igény szerint plusz rendőri erőket is képes mozgósítani. A jogsértő cselekményekkel szemben nagyon határozott és aktív fellépést ígérő rendőrfőkapitány elmondta: Siófok-Kilitin elindul a helikopteres járőrszolgálat, de az üdülőtérségben lovas-, kutyás- és kerékpáros járőrszolgálatot is bevetnek.
Prok József rendőr alezredes, Zala Megyei Rendőr Főkapitányának rendészeti-helyettese, a BKKB elnöke beszámolt arról, hogy idén Zala megye a főszereplője a koordinációs feladatok ellátásának. A rendőrség összes szakterülete (bűnügyi, rendészeti, megelőzési, kommunikációs) érintett a feladatellátásban. A vezető koordinátorok munkaértekezleteken tekintik át az új információkat, adatokat, körülményeket. A munkába a polgárőröket is bevonják. A szezon turisztikailag leginkább érintett településein: Zalaegerszegen, Keszthelyen és Hévízen is felkészült rendőrökkel találkozhatnak az idegenforgalom szereplői.
Ruzsics Ferenc Keszthely polgármestere köszönetét tolmácsolta azért, hogy a rendőrség és a polgárőrség jóvoltából évről-évre jobb a közbiztonság színvonala a Balaton Fővárosában. Örvendetesnek mondta, hogy az állomány létszáma most nyáron is növekszik és a parton, fiatal résztvevőkkel ismét megkezdi működését a Bűnmegelőzési Iroda.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése