Archivum
Legyen szép virágos a város
Nem mindennapi gasztronómiai élményekben részesülhettek azok, akik kilátogattak augusztus 11-én az AquaCitybe, ahol Zalaegerszeg önkormányzata a vízi vidámpark együttműködésével tizenkettedik alkalommal rendezte meg hagyományos jótékonysági családi napját. A sütő-főzőversenyen ezúttal 26 csapat igyekezett jóllakatni a fürdővendégeket. Persze nem öncélúan, mivel az eladott ételekért becsületkasszába befolyó összeget, a belépődíjakat, valamint a vállalkozói felajánlásokból összegyűlő pénzt a város virágosítására fordítják a szervezők.
Jótékonysági nap az AquaCityben
Legyen is szép virágos a város – nyugtázta a jótékonyság nap idei célkitűzését Magyar Istvánné. Két kis unokája éppen a Zalaegerszegi Főiskolák csapata által készített palacsintát fogyasztotta. Szabó József, a PTE Zalaegerszegi Képzési Központjának igazgatóhelyettese elmondta, még meg sem sültek az első palacsinták, már hosszú sorok kígyóztak standjuknál. Nemcsak a minőségre, de a választékra sem lehetett panasz, mivel húszféleképpen ízesített – a medvehagymástól a klasszikusnak számító túrós, baracklekváros – palacsinta közül választhattak a vendégek. A sütők sem maradtak éhesen, egyik kolléganőjük pacalpörköltet hozott otthonról, a lecsót pedig helyben készítették el.
Először álltak egy csapatba a Nagycsaládosok Egyesülete, a női és férfi kosárlabdaklub valamint a Studio Rádió. Jóna István, a kosárlabdaklub honlapszerkesztője elmondta, kevés marha- és sok sertéshúsból vegyes pörköltet főztek, mellyel elsőként lettek kész a kora déli órákra már megéhező vendégek nagy örömére. A kenyérrel és savanyú uborkával kínált pörkölt mindenkinek ízlett. Többen visszajöttek gyermekükkel, hogy "a jó ízű, de nem csípős és túlzottan sem fűszeres" ételből megebédeltessék őket.
Az Euroszínvonal Alapítvány először vett részt a főzőversenyen. Friss Szabolcs alapító elmondta, szervezetük többek között sport-, kulturális és egészségügyi programok szervezésével, gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozik, ezeket pályázatokból valósítják meg. Több alkalommal szerveztek jótékonysági rendezvényt, mely során beteg gyermekeknek gyűjtöttek támogatást. Az Aquacityben rendezett jótékonysági nap jól illeszkedik tevékenységükhöz, ezért is jöttek el. A vendégeknek pincepörköltet készítettek, amit kenyérrel és kovászos uborkával kínáltak.
Rekord eladással büszkélkedhetett az egyik új szakács csapat, a "kamarások" (felső kép), akik mexikói chilis babja, alig egy óra alatt elfogyott.
– 5 kiló húsból és 5 kiló babból főztünk, közel 60 adag chilis babot és nagyon gyorsan elfogyott, kettesével, hármasával vitték-mondta lelkesen Vörös Anikó, titkár. – Először jöttünk a jótékony napra, kicsit azért, hogy az emberek megismerjenek minket, hogy mi ülünk ott a Petőfi utcai irodában, egyébként kissé "arctalanul", "névtelenül" és csapatépítő jelleggel is, bár ilyen programjaink egyébként is vannak az év során. 9 fővel képviseltük a kamarát, családtagok kíséretében. Közös döntés volt a részvétel és a menü is, olyan ételt akartunk főzni, amit kis eséllyel lehet elrontani és kedvelt is.
A jótékonysági napon Felsőrajk település is képviseltette magát, ízletes káposztás hússal megvendégelve az érdeklődőket. Vigh László polgármester, országgyűlési képviselő kiemelte, a szórakoztatás mellett nagyon fontos célja a jótékonysági napnak, hogy ezúttal is olyan célt támogassanak, mely a város minden lakójának javát szolgálja. A szép virágos utcák nem csak látványnak kellemesek, hanem egészségesebb, tisztább környezetet is jelentenek.
Pál Petra, az AquaCity marketingvezetője érdeklődésünkre elmondta, az ételek árusításából és az ezerforintos belépődíjakból közel 2,2 millió forint gyűlt össze. A főzőversenyen a Zalaegerszegi Főiskolák, a Zalavíz, a Városgazdálkodási Kft. és a Bogáncs Állatmenhely csapata bizonyult a legeredményesebbnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése